Hadházy Ákos bejelentette, hogy a jövőben már nem szervez rendszeres keddi tüntetéseket Budapesten, miután – ahogy fogalmazott – „ha csak ennyien vagyunk, természetesen nem fogjuk elérni az egyik eredeti célunkat, a gyülekezési törvény módosításának visszavonását.” A független országgyűlési képviselő erről keddi Facebook-posztjában írt, ahol részletesen beszámolt döntésének okairól és a jövőbeli terveiről.
„Folytatjuk, de máshogy” – fogalmazott Hadházy, hozzátéve, hogy továbbra is minden héten ott lesz a Ferenciek terén, de a megmozdulások ezentúl nem szervezett formában zajlanak majd.
„TILTAKOZÁSUL persze ott leszek minden héten, addig, amíg két három ember ott lesz. De nem fogok felszólalókat hívni, nem lesz műsor és színpad. Lesz néma tiltakozás és ha van rá igény tarthatok köztéri fogadóórákat is” – írta.
A politikus szerint, bár sokan osztják az aggodalmait az arcfelismerő rendszerek bevezetése és a tüntetéseket korlátozó szabályok miatt, a tömegek mégsem mozdulnak meg:
„Ugyan van sok ezer honfitársunk, akik hasonlóan gondolkodnak, több millióan viszont elhiszik azt a hazugságot , hogy vagy nem is olyan nagy baj az arcfelismerő rendszerek bevetése betiltott tüntetéseken, vagy hogy úgysem lehet ellene tenni semmit.”
Hadházy azt mondta, hálás azoknak, akik hétről hétre kitartottak a tüntetések mellett, de be kellett látnia, hogy a jelenlegi formában nem érhető el áttörés. Ugyanakkor kiemelte, hogy az elmúlt hónapok tiltakozásainak igenis volt kézzelfogható eredménye:
– „Az átláthatósági (ellehetetlenítési) törvény csendben kimúlt, szublimált” – fogalmazott, utalva arra, hogy a Pride-törvény elleni demonstrációk szerinte hozzájárultak ehhez.
– „Akik hétről hétre kijöttek az Erzsébet hídra, aztán a Ferenciek terére, akkor is példát mutattak, ha végül a két tavaszi aljas törvényből csak az egyik visszavonását sikerült elérni”.
Bár a keddi rendezvények eddigi formájukban megszűnnek, Hadházy Ákos továbbra is a Ferenciek terén marad a tiltakozás helyszíne, ahová minden héten várja azokat, akik csatlakoznának a néma demonstrációhoz.
„Jövő héten 17:30, Ferenciek tere, a török luxusszálló előtt. Máshogyan, de folytatjuk!” – zárta bejegyzését.