Magyar Péter a Facebookon bírálta a Fidesz hétvégi rendezvényeit, amelyek szerinte közpénzből a gyűlöletkeltést és az uszítást szolgálják. Bejegyzésében élesen szembeállította a kormánypárt és a TISZA tevékenységét.
A politikus azt írta: a Fidesz 150 millió forint adófizetői pénzből szervezte Sátoraljaújhelyen 800 „digitális harcos” hétvégéjét, ahol – szavai szerint – „a poloskázó gyűlöletkarmester” irányította a programot.
Ezzel szemben – folytatta – a TISZA ingyen, közös főzéssel készítette fel Felsőőrsön 1500 önkéntesét a kampányra.
Magyar azt is bejelentette, hogy szeptember 20-án a Fidesz Budapesten 1 milliárd forint közpénzből tartja újabb „hazugságkampányát”, ahol a digitális polgári körök „továbbképzést kapnak uszításból és gyűlöletkeltésből”.
Ezzel párhuzamosan a TISZA önkéntesei országos akciót szerveznek: több tízezer szigettag felajánlásából minden magyar kórházhoz fertőtlenítőszereket, higiéniai termékeket és játékokat juttatnak el.
„Orbánék tönkretették az állami egészségügyet és kormányzás helyett gyűlöletkeltést folytatnak. A TISZA közössége ellenzékből is segíteni próbál és nemzeti összefogást hirdet. Tessék választani!” – zárta posztját Magyar Péter.