A Veszprémi Járásbíróság előtt vádat emeltek egy Balaton környéki ingatlancsaló bűnszervezet 24 tagja ellen. Az ügyben érintett személyek között két fő elkövető, egy 65 és egy 53 éves férfi állt az ingatlanok megszerzésének középpontjában. A bűnszervezet 2018-tól foglalkozott végrehajtás alatt álló ingatlanok árverésen történő megvásárlásával és követeléskezeléssel.
A közlemény szerint az elkövetők üzleti kapcsolataik révén szereztek tudomást olyan ingatlanokról, amelyeket a tulajdonosaik hosszabb ideje nem látogattak, és a hozzájuk kapcsolódó anyagi kötelezettségeiket nem teljesítették, így több esetben már végrehajtás terhelte az ingatlant.
A 65 éves férfi a megszerzés érdekében többször valótlan kölcsönre hivatkozva fizetési meghagyást bocsátott ki, majd végrehajtást kezdeményezett a tulajdonosok ellen. „Amennyiben a tulajdonos nem lépett, szabadnak látta az utat az ingatlan csalárd megszerzéséhez” – áll a közleményben.
Alapítványon keresztüli csalás
2021 nyarán a két férfi megismerkedett egy 41 éves budapesti nővel, aki felajánlotta, hogy ügyvédi segítséget nyújt az ingatlanok átruházásához. A vádlottak azt tervezték, hogy az ingatlanokat egy általa vezetett alapítvány részére ajándékozzák, ami adó- és illetékmentességet biztosított volna.
A terv szerint az alapítvány feletti kontrollt gyakorló vádlott hamis ajándékozási szerződéseket készített, majd a tulajdonjog bejegyzését követően az ingatlanokat értékesítették, és a vételáron megosztoztak. A 41 éves nő a folyamat során a kuratóriumi elnök bevonásával és további ügyvédek közreműködésével újabb valótlan adásvételi szerződéseket kötött.
Károk és jogi következmények
Az ügyben összesen 12 ingatlan érintett, a 24 vádlottal szemben megállapított kár értéke több mint 1 milliárd forint, amelynek jelentős része az eljárás során megtérült. Az ügyészség a vádiratában 22 elkövetővel szemben börtönbüntetést, hét vádlott esetében annak felfüggesztését, két vádlott esetében pénzbüntetést indítványozott.
Továbbá a kuratóriumi elnök esetében civil szervezet vezetői tisztségtől való eltiltást, az ügyvéd vádlottaknál ügyvédi tevékenységtől való eltiltást és a vádlottak jogtalan gazdagodásának megfelelő vagyonelkobzást is javasolt az ügyészség – áll a közleményben.