Az idei augusztus 20-i tűzijáték egy szegmensében „dölyfös, felfuvalkodott, áruló” Péter került a középpontba - írja a Telex. Bár a történet Orseolo Péterről szól, akit I. István halála utáni belviszály után ültettek trónra, és aki tanácsait idegenek súgták, az áthallás a jelenlegi politikára nehezen hagyható figyelmen kívül.
A szervezők és a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtóosztálya nem kívánták kommentálni a szándékosságot. A Kormányzati Tájékoztatási Központ válasza szerint:
„Az augusztus 20-i tűzijáték minden évben történelmi tematikájú. Míg 2024-ben a honfoglalás, addig az idei évben az Árpád-kor eseményeit mutatta be az ünnepi műsor. Orseolo Péter az Árpád-kori történelem része. Orseolo Péter és a jelenlegi magyar ellenzéki vezető között összefüggést egyedül a baloldali sajtó feltételez. Mindenki ismeri a mondást: akinek nem inge, ne vegye magára!”
A Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség egyelőre nem válaszolt a megkeresésre, a tűzijáték eseményeiről szóló közvetítés visszaolvasható az esemény hivatalos felületein.