Karácsony Gergely szerint abszurd, hogy a Pride megszervezése miatt rabosították, a rendőrségi fotózásnál még a magassága is gondot okozott.
Karácsony Gergely főpolgármestert péntek reggel hallgatta ki gyanúsítottként a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája (KR NNI) a Labanc úti épületben, a Budapest Pride szervezésének jogi körülményei miatt - számolt be róla a Telex. A kihallgatás után Karácsony elmondta: rabosítás is történt, több fotót is készítettek róla, de ez „okozott egy kis problémát, mert nagyon magas vagyok”.
„Egy örkényi abszurd drámában éreztem magam” – fogalmazott, miután elhagyta az épületet, ahol a helyszínen összegyűlt demonstrálók „Hajrá Gergő!” skandálással fogadták.
Nem válaszolt a kérdésekre, jogi nyilatkozatot olvasott fel
A főpolgármester a sajtónak azt nyilatkozta: nem válaszolt a rendőrségi kérdésekre, csupán egy korábban ismertetett jogi állásfoglalást olvasott fel. E szerint a Budapest Pride önkormányzati rendezvényként valósult meg, így nem tartozik a gyülekezési törvény hatálya alá.
A rabosítás „szelíd” formában zajlott, nem történt ujjlenyomatvétel vagy bilincselés, viszont több fénykép is készült róla. A főpolgármester szerint szürreális, hogy egy ilyen esemény megszervezése miatt valakit gyanúsítottként idéznek be, miközben szerinte közpénztolvajokkal nem is foglalkoznak.
„A hülyeségvonaton nincsenek fékek”
Karácsony kérdésekre válaszolva úgy vélte, nem tartja valószínűnek, hogy az ügy bíróságig vagy vádemelésig jutna, inkább azt feltételezi, hogy a folyamatot elhúzzák egészen az országgyűlési választásokig.
„A hatalom nem tud megállni, a hülyeségvonaton nincsenek fék” – mondta. Állítása szerint panaszt is tesznek a gyanúsítás ellen, mivel nem tartják megalapozottnak.
A kihallgatás idejére Jámbor András országgyűlési képviselő „Kiállunk Karácsony Gergely mellett!” címmel tüntetést hirdetett, amelyen több százan vettek részt. A Labanc utcát rendőrsorfal zárta le, a rendőrségi épülethez nem lehetett közvetlenül eljutni. A helyszínen megjelent több ismert politikus is, köztük Dobrev Klára (DK), Niedermüller Péter (Erzsébetváros polgármestere) és Tordai Bence független képviselő.
A Pride betiltási kísérlete ellenére rekordrészvétel
Az idei Pride különösen éles politikai háttérrel zajlott, miután Orbán Viktor miniszterelnök februári évértékelőjében kifejezetten célként nevezte meg a felvonulás betiltását. A parlament tavasszal alkotmánymódosítással a gyermekek egészséges fejlődéshez való jogát a gyülekezési jog elé helyezte, majd módosították a gyülekezési törvényt is, kizárva a „gyermekvédelminek” nevezett előírásokba ütköző rendezvényeket.
Ennek ellenére minden idők legnagyobb Budapest Pride-ja valósult meg június végén, a menet a Madách térről egészen a Műegyetem rakpartig húzódott. A tömegben európai parlamenti képviselők, külföldi polgármesterek és nagykövetek is jelen voltak.
A rendőrség a rendezvény ellen nem, csak a szervezők ellen folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. Karácsony Gergely mellett a Szivárvány Misszió Alapítvány is szerepel a szervezők között, de utóbbit eddig nem idézték be.