Az IDEA Intézet 2025. június 30. és július 6. között, 1500 fős online kérdőív segítségével végzett kutatása szerint a magyar társadalom továbbra is megosztott az idei 30. Budapest Pride megítélésében - írja az Index.
Az adatok alapján a felnőtt lakosság 66 százaléka hallott és látott képeket a rendezvényről, vagy akár részt is vett rajta, további 25 százalék hallott ugyan a Pride-ról, de nem rendelkezett részletes információval. A megkérdezettek körében 50 százalék támogatta a Pride megrendezését, míg 33 százalék ellenezte azt, és 17 százalék nem foglalt állást vagy vegyes véleménye volt.
Az IDEA Intézet összegzése szerint, bár az esemény az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb tömegdemonstrációja volt, a megítélése jelentősen megosztja a társadalmat:
„Határozott többségben voltak a megrendezés támogatói, de még így is csak a teljes népesség fele állt egyértelműen az esemény mellé.”
A válaszadók háromnegyede úgy vélte, hogy a Pride résztvevői inkább az Orbán-kormány ellen tiltakoztak (74%), és kétharmaduk szerint a felvonulók célja a gyülekezési törvény szigorításával szembeni tiltakozás volt (67%).
Ez az eredmény jól mutatja, hogy bár a Pride jelentős figyelmet kap, a rendezvény még mindig erősen megosztja a magyar társadalmat.