Augusztus 25. és szeptember 20. között teljesen lezárják a budapesti Keleti pályaudvart, hazánk egyik legforgalmasabb vasúti csomópontját. A MÁV-csoport az elmúlt évtized legjelentősebb műszaki felújítását végzi el az állomáson – derül ki a MÁV hétfői közleményéből.
A négyhetes teljes leállás során a megszokott járatok más állomásokról indulnak és oda is érkeznek. Az utasoknak érdemes előre tájékozódni, mert a győri, pécsi, hatvani-miskolci és újszászi-békéscsabai vonalak forgalmában jelentős változások várhatók. A MÁV Budapest-szerte több új átszállási pontot létesít, ezek jól megközelíthetők lesznek a HÉV-, a VOLÁN- és a BKK-járatokkal is.
„Javasoljuk, hogy utasaink a korlátozásban érintett időszakban ezeken az állomásokon és megállóhelyeken szálljanak fel vagy le!” – írja a társaság.
A felújítás fő célja a pályaudvar üzembiztonságának és megbízhatóságának javítása. A munkálatok során több ezer talpfát, síneket és váltókat cserélnek, ágyazatot pótolnak, ágyazatrostálást végeznek három kilométeren, valamint 14 kilométernyi vágányt és 16 kilométernyi felsővezetéket szabályoznak. Emellett elektromos elosztóberendezések karbantartása, a perontetők javítása és új utasbiztonsági rendszerek kiépítése is zajlik.
„A vágányokon, a váltókon (kitérőkön) és a felsővezetéki hálózaton végzendő munkálatok jelentős mértékben javítani fogják a pályaudvarra érkező és onnan induló vonatok menetrendszerű közlekedését, azaz a pontosságot, kiszámíthatóságot is” – emeli ki a közlemény.
A teljes közösségi közlekedést érintő átszervezés során:
-
A győri vonatok Budapest-Kelenföldről indulnak, az M4-es metróval lehet elérni a belvárost.
-
A miskolci InterCityk és a Tisza-tó sebesvonat a Nyugati pályaudvarra költöznek át.
-
A pécsi és kaposvári IC-k szintén Kelenföldről indulnak.
-
A hatvani vonalon Kőbánya felső, az S21-es járatok esetében pedig Kőbánya-Kispest lesz az új végállomás.
-
Pótlóbuszok is segítik majd az eljutást, például Kőbánya felső és a Puskás Ferenc Stadion között.
A MÁV külön kiemelte, hogy „a szeptember elejétől erősödő munkahelyi és iskolai ingázás ideiglenes forgalmi rendjének megszervezésére több megoldás is rendelkezésre áll”, ezért időzítették mostanra a teljes leállást.
A munkálatokat 4,4 milliárd forintos költségvetésből, saját forrásból fedezi a vasúttársaság. A kivitelezés során mintegy 400–450 szakember dolgozik, sok esetben éjjel-nappal.
A lezárás ideje alatt a Keleti pályaudvar főcsarnoka zárva tart, csak a Kormányablak és a Rendőrség működik majd a helyszínen.
A jegyértékesítés és az ügyfélszolgálat az aluljáró szintre, az Utascentrumba kerül.
Fontos, hogy „a jegykiadó automaták, valamint a 9. vágány melletti Prémium váró (Premium Lounge), és a csomagmegőrző automaták nem lesznek elérhetők ebben az időszakban.”
A módosított menetrendek várhatóan augusztus 10-től lesznek elérhetők a MÁV és a MÁV app felületein.
A MÁV hangsúlyozta, hogy az utasokat plakátok, hangosbemondók és személyes segítők is segítik majd a tájékozódásban.
A társaság türelmet és megértést kér az utasoktól a korlátozások idejére, cserébe megbízhatóbb, gyorsabb és korszerűbb vasúti szolgáltatást ígér a jövőben.