Kedden este Tiszai kenutúrával indul el Magyar Péter 80 napos országjárása, amely október 23-ig tart majd, és az ország szinte minden szegletébe eljut – derült ki az ATV Egyenes beszéd című műsorából. A Tisza Párt elnöke a műsorban és közösségi oldalán is megerősítette, hogy az út első szakaszát Tokajtól Tiszafüredig kenuval teszik meg, naponta több települést is érintve.
Az indulás kedden 18 órakor történik a tokaji Kék Cápák kenukölcsönző területéről, az első szakaszon Tiszaladány, Tiszalök, Tiszabábolna is a tervek közt szerepel. Magyar szerint a túra szimbolikus nyitánya annak a politikai és társadalmi párbeszédnek, amely a Tisza Párt szerint a „működő Magyarország” felé vezető út része.
A Facebookon közzétett programterv szerint szombaton Tiszafüredre érkeznek meg, vasárnap biciklis körúttal kerülik meg a tavat, hétfőtől pedig már a Hortobágyon, Hajdúszoboszlón és Debrecenben folytatódik az országjárás.
Július 26-án Székesfehérvár lesz a központ – Orbán Viktorral egy időben tartanak rendezvényt
A túra egyik kiemelt állomása július 26-án Székesfehérvár, ahol délelőtt 11 órától tartanak nagyszabású rendezvényt „Hazánk helye Európában és a világban” címmel. A Tisza Párt szerint nem véletlen az időzítés, ugyanis ezen a napon mondja el Orbán Viktor is a szokásos tusványosi beszédét. Magyar ezzel a szimbolikus egybeeséssel kíván alternatívát kínálni a közéleti diskurzusban.
Új hatóságot ígér, de nem használja az „elszámoltatás” szót
A beszélgetés során szóba került az is, hogy kormányváltás esetén a Tisza Párt egy nemzeti vagyonvédelmi és -visszaszerzési hivatalt hozna létre, amelynek célja „az ellopott nemzeti vagyon visszaszerzése” lenne. Magyar hangsúlyozta, hogy szándékosan nem használja az „elszámoltatás” kifejezést, mert politikusként nem ígérhet ilyet, és fontosnak tartja az igazságszolgáltatás függetlenségét.
A feladatot egy, az Integritás Hatósághoz hasonló, de valódi jogosítványokkal felruházott szervezet végezné, emellett Magyar azt is kijelentette, hogy Magyarország kormányváltás esetén csatlakozna az Európai Ügyészséghez.
Zuglóban nem lesz alku: mindenhol saját jelöltet indítanak
A Tisza Párt elnöke Hadházy Ákos hétfői bejegyzésére is reagált, amelyben a független képviselő jelezte, hogy szívesen elindulna egy összellenzéki előválasztáson Zuglóban, a budapesti 6. választókerületben. Magyar nem akarta minősíteni sem Hadházyt, sem Tordai Bencét, de világossá tette: a Tisza minden választókerületben saját jelöltet indít, és nem nyitják ki az együttműködés lehetőségét más ellenzéki szereplőkkel.
„Ha kinyitjuk ezt a dolgot, az a Tisza végét jelenti. És nem fogjuk kinyitni” – fogalmazott határozottan.