Orbán Viktor miniszterelnök a közelgő budapesti Pride felvonulással kapcsolatban pénteken újra élesen bírálta Ursula von der Leyen európai bizottsági elnököt, amiért az szerinte „brezsnyevi módon üzenget Magyarországra a hatóságoknak”, hogy engedélyezzék a rendezvényt. Az esemény jogi hátteréről és a rendőrség szerepéről is részletesen beszélt - írja a 24.hu.
A miniszterelnök kijelentette: „felnőtt emberek vagyunk, vannak jogszabályok, azok szerint kell eljárni mindenkinek.” Hangsúlyozta, hogy ha a rendőrség megtagadja a Pride megtartását, a szervezők bírósághoz fordulhatnak, viszont ha valaki megszegi a törvényeket, „az pedig számoljon a következményekkel”.
Ugyanakkor leszögezte: „Magyarország egy civilizált ország, mi nem szoktuk bántani egymást.” Arra is utalt, hogy bár a rendőrségnek van joga feloszlatni egy engedély nélküli rendezvényt, nem ez az elsődleges megoldás. Ezzel szembeállította a korábbi kormányzati gyakorlatot, amikor – mint fogalmazott:
„Gyurcsányék alatt más volt, hogy elagyabugyálják a polgárt, aki a jogszabályokat áthágva elmondja a véleményét, vagy olyan formában, mondjuk hiányos öltözékben jelenik meg, vagy egészen gyalázatos formában jelenik meg közterületen, ahogy nem szokás.”
Orbán ugyanakkor hangsúlyozta, hogy „a jogkövetkezmények nem érhetik el a fizikai bántalmazás szintjét a rendőrség részéről.” Bár elismerte, hogy „előfordul persze, hogy a rendőrségnek erőszakot kell alkalmaznia, például bűnözőkkel szemben, de itt most nem ez a helyzet.”
A miniszterelnök szavai arra utalnak, hogy a kormány nem kívánja aktívan megakadályozni a Pride megrendezését, de világossá tette: csak a jogszabályok keretein belül tartott eseményt tűrik meg. A rendőrségnek viszont – szavai szerint – nem feladata az önkényes fellépés békés állampolgárokkal szemben.