2025. 07. 16.

399.90 Ft

344.68 Ft

Támogatás

Kiemelt kategóriák

Belföld
Gazdaság
Külföld
Kultúra
Sport
Tech
Életmód
Autó

További kategóriák

Szórakozás
Belföld

Magyar Péter újabb országjárásra készül

Magyar Péter újabb országjárásra készül
10perc.hu
2025. 06. 19.
Fotó: Péter Magyar (Facebook)

Magyar Péter nyáron újra országjárásra indul, a Tisza párt kongresszust is tart júliusban.

Hirdetés

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke bejelentette, hogy nyáron ismét országjárásra indul, és „körbejárja a csodálatos magyar vidéket” – közölte csütörtökön a politikus saját Facebook-oldalán. A nyári turné célja, hogy – ahogy ő fogalmazott – „meghallgassák minden magyar ember hangját”.

A bejelentés a Medián friss közvélemény-kutatásának nyomán érkezett, amely jelentős előnyt mért a Tisza Pártnak a Fidesszel szemben. Magyar ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott:

„A magyarok döntő többsége változásért kiált. Le akarja zárni az a kivagyi oligarchák, az új földesurak, a pökhendi Orbán-janicsárok és az urizáló politikus bűnözők által uralt elvesztegetett évtizedeket.”

A párt vezetője azt is bejelentette, hogy július 12-én kongresszust tartanak, amely – szavai szerint – a „kormányzati felkészülés jegyében” zajlik majd. A rendezvényen a párt célja, hogy a társadalom minden rétegéből eljusson hozzájuk a vélemény és a javaslat - közölte a 24.hu.

„Ma egy új, valódi rendszerváltás zajlik. Most nem pártok mozdultak meg, hanem emberek.”

Magyar Péter szerint ezekben a hetekben egy olyan ország képe kezd kirajzolódni, ahol az emberi értékek kerülnek előtérbe:

„Olyan, ahol nem az számít, ki milyen családból jött, nem az számít, miben hisz, hogy kit szeret, vagy épp, hogy mennyije van, hanem hogy mit tesz a közért, az emberekért, a hazájáért.”

A Medián legfrissebb kutatása szerint a Tisza Párt támogatottsága a falvakban is közelíti a Fideszét, ami újabb jelzés lehet arra, hogy a párt vidéki bázisa is megerősödött.

 

További cikkek

Hirdetés

Friss cikkek

Népszerű cikkek

Budapest

Kapcsolódó cikkek