Személyiségi jogi pert kezdeményezett a Válasz Online szerkesztősége a Lánczi Tamás vezette Szuverenitásvédelmi Hivatallal szemben. Az ok: a hivatal súlyosan sértő és valótlan állításokat tett a portálon megjelent interjú kapcsán, amely Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel készült. A szerkesztőség szerint a hivatal „alaptalanul rágalmaz és hazudik”.
A Válasz Online szerint az interjú a háború kitörése óta az első alkalom volt, hogy az ukrán elnök a magyar sajtónak nyilatkozott. Az anyagot Vörös Szabolcs, a portál újságírója készítette, és több kényes témát is érintettek benne: Orbán Viktor ukrajnai megítélését, a magyar kémbotrányt, a Magyarországon kihelyezett plakátkampányokat, valamint azt is, miért tartja az ukrán elnök történelmi bűnnek a magyar kormány háborús álláspontját.
Az interjú megjelenése után a Szuverenitásvédelmi Hivatal „Ukrán propaganda brüsszeli finanszírozással” címmel adott ki közleményt. Ebben az állt: a Zelenszkij-interjú nem más, mint ukrán propaganda, amelyet külföldi érdekek mozgattak - tette hozzá a hvg.
A Válasz Online ezt már akkor tételesen cáfolta, de a lap most jogi lépésre is elszánta magát. „Már csak a hivatal által elkövetett hitelrontás utóélete miatt is: nem csupán a kormánypropaganda ismételgeti azóta a valótlanságokat – ez már miniszteri szinten is megtörtént” – olvasható a szerkesztőség közleményében. Utóbbi megjegyzés a honvédelmi miniszter egyik kijelentésére utal, aki „külföldről is finanszírozott magyar miniportálnak” nevezte a Válasz Online-t.
A portál hangsúlyozta: semmilyen külföldi szervezettől nem kaptak támogatást, nem pályáztak ilyen forrásra sem az Európai Unió, sem az Egyesült Államok, sem más ország vagy nemzetközi szervezet részéről. „Lapunk soha nem pályázott forrásért semmilyen külföldi szervezethez, így nem is kapott ilyen pályázati forrásokat sem az EU-ból, sem az USA-ból, sem a világ bármely más pontjáról” – írta a Válasz Online.
A szerkesztőség szerint működésük kezdetektől az olvasói támogatásokra épül, reklámbevételeik pedig csak elenyésző mértékűek.