Kövér László házelnök a Mandinernek adott interjúban kemény szavakkal illette az ellenzéki szereplőket, köztük Gyurcsány Ferencet és Magyar Pétert is. A politikus szerint Gyurcsány „19 évet késett” a közélettől való visszavonulással, ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a jelenlegi ellenzéki állapotok mellett még őt is visszasírhatjuk - tette közzé a 444.
„Ehhez képest Magyar Péter még Gyurcsány Ferencnél is alávalóbb, mert utóbbi lehet, hogy az országot elárulta, de a családját legalább szereti. Az ellenzéket nézve, nincs annál lejjebb, mint ahol most vagyunk, bár félve merem ezt kimondani”
– fogalmazott.
Kövér visszautalt a rendszerváltás utáni évekre is, amikor szerinte az MSZP és az SZDSZ egy „ötvenhatos karhatalmista hazaárulót” ültetett a miniszterelnöki székbe, ezzel szerinte szembeköpve a rendszerváltás erkölcsi eszményeit.
„Ha abban sincsen egyetértés, hogy hazaárulónak nincsen helye a demokratikus közéletben, akkor mi a közös nevező?” – tette fel a kérdést.
A házelnök kitért Magyar Péter kormányoldali múltjára is, és azt mondta:
„Az egyetlen dolog, ami sokunknak fáj, hogy „ez” a mi sorainkból jön… Mi szégyelljük, hogy közénk keveredhetett.”
Kövér László a Momentum füstgyertyás akcióját is bírálta, amelyet szerinte „egy nem nagyon létező párt kétségbeesett kísérleteként” kell értékelni.
„A tettükkel szerintem ténylegesen bűncselekményt valósítottak meg, méghozzá a legdurvább fajtából, ezért meg is tettem az ügyészségen a feljelentést” – mondta Kövér a Mandinernek.
Az interjú során Kövér ismét hangsúlyozta, hogy szerinte a demokráciával is van probléma, ha „egy ilyen embertől remélik Magyarország vezetését”.