393.25 Ft

363.68 Ft

Támogatás

Kiemelt kategóriák

Belföld
Gazdaság
Külföld
Kultúra
Sport
Tech
Életmód
Autó

További kategóriák

Szórakozás
Belföld

Szó szerint elszálltak az árak! Milliós díjemelésekkel sújtották a pilótaképzést

10perc.hu
2023. 07. 24.

Két alapvető fontosságú engedély esetében tizenhétszeres, illetve harmincháromszoros lett az emelés mértéke.

A magyarországi pilótaképzéssel foglalkozó szervezetek szerint a kormány ellehetetlenítette az üzletágat egy júniusban elfogadott törvénymódosítással, amely brutálisan megemelte a tevékenység hatósági engedélyek kiadásáért felszámolt díjakat – írta a 24.hu. A Lázár János által irányított Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) két alapvető fontosságú engedély esetében tizenhétszeres, illetve harmincháromszoros lett az emelés mértéke.

A tárca módosító csomagjának melléklete szerint a „légitársasági pilóta, kereskedelmi pilóta és többfős személyzet pilóta szakszolgálati engedélyekhez és kapcsolódó tanúsítványokhoz és jogosításokhoz képzéseket nyújtó, jóváhagyott képző szervezet éves felügyelete” az eddigi 120 ezer forintról kétmillióra nőtt.

Ez azt jelenti, hogy a pilótaképzéssel foglalkozó vállalkozásoknak évente kétmillió forintos díjat kell fizetniük azért, hogy a minisztériumhoz tartozó légügyi hatóság emberei évente egyszer látogatást tegyenek náluk, és egy audit elvégzése után a következő évre meghosszabbítsák a tevékenység végzésére kiadott engedélyt.


Korábban a kedvező árak miatt kifejezetten sok külföldi érkezett Magyarországra azért, hogy itt tegye le a pilótavizsgát     Fotó: Pixabay


Szokatlan módon ezt a díjemelést a törvénymódosítást megelőző fél évre visszamenőleg is behajtják. Sőt! A repülőorvosok éves felügyeleti díjánál még drasztikusabb a tarifaemelés: ott 60 ezer forint helyett kell kétmilliót fizetni. Nem csoda, hogy a pilótaturizmus mára jelentősen visszaesett.

Korábban kedvező árak miatt kifejezetten sok külföldi érkezett Magyarországra azért, hogy itt tegye le a pilótavizsgát. A pilótaképző szervezetek szerint ez a példátlan hatósági díjemelés jelentkezik majd a képzés piaci árában is, az áremelés pedig visszavetheti a jelentkezők számát, végképp megadja a kegyelemdöfést a külföldi bevételi forrásaiknak.

Főkép forrása:
Pixabay

További cikkek