Tarol az árfigyelő rendszer - hat nagy kereskedelmi lánc szolgáltat adatokat a rendszerbe, és naponta frissítik az egyes termékek árait, és láthatóan intenzíven reagálnak egymásra. Már az első napokban több termékcsoportban – például a tojás, a kenyér vagy a sertéshús esetében – különböző akciókat hajtottak végre, az egyik kiskereskedelmi lánc pedig kifejezetten az árfigyelő megjelenésével összehangolva csökkentette mintegy száz terméke árát.
„Az első hét tapasztalatai azt mutatják, hogy a magyar vásárlók használják az árfigyelőt. Az első héten közel négyszázezer egyedi felhasználó ment fel az árfigyelő.gvh.hu oldalra, az összes letöltések, keresések, különböző interakciók száma elérte a 25 milliót” – mondta az InfoRádióban Horváth Bálint, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kommunikációs vezetője.
A GVH és az oldal kifejlesztésében együttműködő munkacsoport – melynek tagja a Gazdaságfejlesztési Minisztérium, az Igazságügyi Minisztérium és az Agrárminisztérium – folyamatosan várja azon kiskereskedelmi üzletek jelentkezését, amelyek önkéntesen kívánnak csatlakozni a rendszerhez.
“Nagyon fontos, hogy ingyenesen és önkéntesen lehet csatlakozni az árfigyelőhöz. Ehhez a GVH honlapján az árfigyelő menüpont alatt külön a kereskedőknek összeszedtük azokat a legfontosabb ismereteket, melyek szükségesek ahhoz, hogy csatlakozni tudjanak” – mondta Horváth Bálint.
A rendszert mintegy két hónap alatt dolgozták ki, de már a továbbfejlesztésén is gondolkodnak. A jövőben szabadon összeállítható és elmenthető bevásárlólista, illetve kalkulátor segíti majd a fogyasztókat, tehát fel lehet mérni, hol mennyibe kerülne egy bevásárlás.
Emellett, mivel azt látták, hogy a felhasználók többsége mobilon használja az árfigyelőt, az okostelefonon történő megjelenítést is tervezik javítani. A szolgáltatás térképes funkcióját is fejlesztenék, melynek célja, hogy segítsék a vásárlókat az árak összehasonlításában, a legjobb árak kiválasztásában.