Meglehetősen egyoldalú gondolkodásra utal az, hogy az ellenzéknek külföldről érkező pénzek esetén – lásd Márki-Zay Péter mozgalmának amerikai támogatása esetén – azonnal a becsület eladása jut a kormány eszébe. Ez ügyben nemrég az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottsága titkosszolgálati vizsgálatot rendelt el.
A nyomozásnak az a feladata, hogy kiderítse, valójában mi lett a sorsa az átutalt hatalmas összegnek, kik jutottak pénzhez. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai Kormányinfón kijelentette, „a Tocsik-ügy ehhez képest kismiska volt, több milliárd forinthoz közelítő pénzek érkeztek a dollárbaloldalhoz”.
A miniszter szerint a kormányváltás volt az elsődleges célja a támogatásnak, de senki nem gondolhatja komolyan, hogy nincsenek lekötelezve annak, akitől a pénzt kapják. Arról persze egy szót sem szólt, vajon mi a helyzet az orosz (Paks2) és a kínai (Belgrád-Budapest vasútvonal) hitelek esetével.
Olvasási idő: 1 perc
„Márki-Zay Péter támogatási botrányához képest a Tocsik-ügy kismiska…”
Belföld
2026. november 4.
Gyurgyák János, a Századvég alapítója megerősítette, hogy 1976-ban beszervezték
Belföld
2026. november 4.
Nyilas Zoltán András lett Balog Zoltán utódja a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökeként
Belföld
2026. november 4.
Lőrincz Viktória szerint nyomozás indult a Navracsics-minisztérium támogatása miatt
Belföld
2026. november 4.
Volt akit 1989-ben, a rendszerváltás kellős közepén szerveztek be az ügynökakták alapján
Belföld
2026. november 4.
Nanu-Nanu fedőnéven szerepel Szikora Róbert az ügynökaktákban, a zenész tagadja, hogy bárkiről jelentett volna
Belföld
2026. november 4.
Megnőtt a madárinfluenzás állatok száma Magyarországon a Nébih adatai szerint
Belföld
2026. november 4.
Tarr Zoltán miniszter apjának adatai is az ügynökakták között lehetnek
Belföld
Elkapkodta volna Lannert Judit minisztériuma az új tankerületi igazgatók kinevezését?
Belföld
Lannert Judit: a 60 tankerületből 55 élére már megvan az új igazgató
Belföld
Lannert Judit bejelentette: négy évfolyamra szűkül az országos kompetenciamérés
Belföld
2026. november 4.
Debrecenben tiltakozók fogadták az akkumulátoripari konferencia résztvevőit
Belföld
2026. november 4.
Karikó Katalin és Kiss-Rigó László neve is felbukkant a megnyitott ügynökaktákban
Belföld
2026. november 4.
Vecsésen bukott le a hét évre ítélt, két éve rejtőzködő körözött emberrabló
Gazdaság
Kapitány István szerint év végéig eldől, kell-e Magyarországnak a Paks II.
Belföld
Összeomlás szélén a víziközmű-rendszer: A teljes éves bevételt a csövek cseréjére kellene költeni
Gazdaság
Figyelmeztet az alapkezelő: a rezsicsökkentéssel nem lehet belépni az eurózónába
Belföld
2026. november 4.
Nyilvánosak az első állambiztonsági iratok, elindult a nyitottaktak.hu
Belföld
2026. november 4.
Nyilvános lett Nógrádi György hatos kartonja az ÁBTL Nyitott Akták oldalán
Belföld
2026. november 4.
Elkapkodta volna Lannert Judit minisztériuma az új tankerületi igazgatók kinevezését?
Belföld
2026. november 4.
Online kereshetővé válhatnak az ügynökakták
Belföld
2026. november 4.
Kiderült, mit tett a nem védett árú élelmiszerekkel az árrésstop
Belföld
2026. november 4.
Gajdos László: első olvasatban tárgyalta a kormány az új klímatörvényt
Belföld
2026. november 3.
Nagy Ervin bejelentette, kik kerülnek a Madách és az Új Színház igazgatói székébe
Belföld
2026. november 3.
„Salakanyagnak” nevezték a tiszásokat a Kossuth Rádióban, gyűlöletkeltés gyanúját vizsgálják
Belföld
2026. november 3.
444: Feledy Botond elemzőcége Navracsics tárcájának is dolgozott
Belföld
2026. november 3.
Schmidt Máriát kérte fel új tudásközpontja vezetésére a Fidesz alapítványa
Belföld
2026. november 3.
Újra jelen van a majomhimlő Budapesten
Belföld
2026. november 3.
Vizsgálják Pócs Jánost a keddi parlamenti szavazás miatt, Magyar Péter csalással vádolja
Belföld
2026. november 3.
Vasárnapig véleményezhető a Működő és Emberséges Magyarország Intézet terve
Belföld
2026. november 3.
Szigorít a házelnök: egyhetes kitiltást kapott a Hír TV két munkatársa az Országházból
Belföld
2026. november 3.
A parlament 139 igen szavazattal megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek
Belföld
2026. november 3.
Ügynökakták: Orbán Viktor dokumentumokat tett közzé
Belföld
2026. november 3.
Lannert Judit: a 60 tankerületből 55 élére már megvan az új igazgató
Belföld
2026. november 3.
Pócs János elismerte, hogy közpénzből vett Mikulás-csomagokat osztott
Belföld
2026. november 3.
Németh Miklós azt állítja, 1990-ben látta Orbán Viktor ügynöki jelentéseit
Belföld
2026. november 3.