A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján a bruttó átlagkereset 531 200 forint volt februárban, ami 0,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel ezelőtt.
Szerintem most sokan néznek vágyakozva, miszerint nagyon szeretnék, ha a havi átlagbérnek megfelelő összeg érkezne havonta munkabérként a számlájukra. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete ugyanis a KSH szerint 531 200 forint volt 2023 februárjában, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 366 400 forintot ért el. A bruttó átlagkereset 0,8, a nettó átlagkereset 1,2 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban.
A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 353 200 forintot, a kedvezményeket is figyelembe véve 366 400 forintot ért el, 0,8, illetve 1,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A reálkereset ugyanakkor 19,6 százalékkal csökkent, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 25,4 százalékos kiemelkedő növekedése mellett.
A bruttó mediánkereset 423 400 forint volt, 16,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 295 600 forintot ért el, 16,5 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!