EUR: 370,55 Ft
USD: 346,73 Ft
CHF: 380,98 Ft
GBP: 430,99 Ft
RON: 74,60 Ft
RSD: 3,16 Ft

Mai névnap:

Orbán Viktor: „Addig marad az ársapka, amíg magas az infláció!”

Gazdasági hírek
10perc.hu
2 hónapja
Kiemelt kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A szakértők szerint 20 százalék feletti infláció várható még júniusban is, így a miniszterelnöki bejelentés alapján akár a nyár végéig is megmaradhatnak az élelmiszerek hatósági árai.

Rövidesen döntenie kell a kormánynak, hogy a 2023. április 30-ig érvényben lévő árstop határidejét meghosszabbítja-e további hónapokkal. Vélhetően eldőltnek nevezhetjük a kérdést, ugyanis Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában bejelentette, az élelmiszerek esetében ahogy jön lefelé az infláció, úgy fogják majd kivezetni a most még létező ársapkákat.

Ez pedig azt jelenti, hogy a bizonyos élelmiszerekre vonatkozó hatósági árak minimum nyár közepéig velünk maradnak. A kormányfő kifejtette, szerinte az árstopok hasznosak, segítenek az infláció csökkentésében, ugyanakkor - mivel ez egy mesterséges beavatkozás a kereskedelem normális folyamataiba -, mellékhatásai is vannak. Ezért az a jó, ha ezek az ástopok eltűnnek a rendszerből, de amíg az infláció nagyon magas, addig ezt nem lehet megtenni.

A miniszterelnök úgy véli, az élelmiszerek tekintetében a banki hitelekhez hasonlóan vezetik majd ki az árstopot, ahol szintén mindenfajta védelmi mechanizmusokat működtetnek, ami normális esetben inkább csak zavarokat okoz.