Az MNB elnöke, Matolcsy György könyvbemutatóján fejtette ki véleményét, miszerint Magyarország letért az egyensúlyi növekedés pályájáról, miután elakadt a reformfolyamat és elénk kitűzött, mérhető céljaink sincsenek.
Könyvének mai bemutatóján a jegybankelnök, Matolcsy György értékelte Magyarország jelenlegi helyzetét is. Szerinte a siker receptje az egyensúlyi politikában rejlik, most azonban letértünk erről az útról, így a növekedés is megakadt – számolt be a novekedes.hu.
„Öt év reformja hozott öt év felzárkózást, de elmaradt az új reform, és az fenyeget, hogy lassul a felzárkózás” – fogalmazott az MNB elnöke, élesen kritizálva ezzel a jelenlegi gazdaságpolitikát. A Pénzcentrum tudósítása szerint Matolcsy úgy véli, hogy 2021-ben gazdaságpolitikai hibák következtek be, amik miatt Magyarország ismételten letért az egyensúlyi növekedés pályájáról és emiatt elakadtak a reformfolyamatok.
Ráadásul Matolcsy szerint nincsenek elénk kitűzött, mérhető célok sem. „Jövőkép nélkül eddig még senkinek nem sikerült a felzárkózás, ezért mérhető célokból és az azokhoz rendelt időpontokból álló jövőképre van szükség. Lehet tévedni és hibázni, de mindig van új kiút, egy új esély, újraindulhat a reformpolitika” – mondta, kiemelve, hogy jelenleg mennyiségi szemlélettel, nagy veszteséggel működik az ország.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!