EUR: 408,78 Ft
USD: 388,17 Ft
CHF: 415,11 Ft
GBP: 476,48 Ft
HRK: 54,13 Ft
RON: 82,89 Ft
RSD: 3,48 Ft

Mai névnap:

Marad a hiány tűzifából, a kivágott fának állnia kell hónapokig, mire tüzelő lesz belőle

10perc.hu
2 hónapja
Kiemelt kép: freepik.com

Ha nedves fával gyújtunk be, annak érthetően kisebb a fűtőértéke, hiszen a belőle elpárolgó nedvesség rontja a meleg előállító képességét.

Úgy tűnik, tartós maradhat a tűzifahiány Magyarországon, ugyanis Tóth János a Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség (FAGOSZ) főtitkára a penzcentrum.hu kérdésére elmondta, a jelenlegi szükséglet kitermeléséhez megközelítőleg 6-8 hónap szükséges. Évente megközelítőleg 6-7 millió köbméter fa kerül kitermelésre, aminek durván a fele ipari hasznosításra kerül: bútort, falemezeket stb. gyártanak belőlük.

Azaz körülbelül 3,5 millió köbméter fa maradt tüzelőnek, amit 700-800 ezer köbméternyi fával kéne most kiegészíteni a becslések szerint szinte egyik pillanatról a másikra. Nos, ez teljesen lehetetlen, ráadásul a tűzifa jelentős részét már a nyár elején felvásárolták, ráadásul az őszi kitermelési időszak pedig még csak most kezdődött el.

A szakember szerint a termelés nem tud lépést tartani a megnövekedett igényekkel, arról nem beszélve, hogy a fának állnia kell, mielőtt eladásra kerül. Mint mondta, ha nedves fával gyújtunk be, annak érthetően kisebb a fűtőértéke, hiszen a belőle elpárolgó nedvesség rontja a meleg előállító képességét.


Az őszi kitermelési időszak pedig még csak most kezdődött el     Fotó: freepik.com


Az, hogy meddig kell pihennie egy fának az sok mindentől függ: milyenek a szélviszonyok, a levegő nedvességtartama stb. Ezért se igaz feltétlenül, hogy egy éven keresztül száradnia kell a fának. A legtöbb esetben ez már inkább csak hagyomány, hiszen lehet 1-2 hónap alatt már tüzelésre kész” – magyarázta a FAGOSZ főtitkára.

A fentiek mellett nagy gondot jelent az is, hogy a szektor jelentős munkaerőhiánnyal is küzd, ugyanis a COVID miatt a tapasztalt szakemberek közül sokan mentek el az építőiparba dolgozni, ahol jobb munkafeltételek és fizetések várták őket. Így jelenleg mintegy 35 ezer főt foglalkoztatnak az erdőgazdaságok országosan.


A fának állnia kell, mielőtt eladásra kerül     Fotó: freepik.com


Nincs arra kapacitás, hogy a tervszerű erdőgazdálkodás részeként ennyi fát kitermeljenek. Lényegében megvan a fa, de nincs hozzá ember. Ráadásul, ha van is kitermelő és megfelelő gép, akkor is felmerülhetnek még további gondok – például az üzemanyaghiány –, amik miatt tovább nő a várakozási idő is.

Elmer Tamás, az Országos Erdészeti Egyesület főtitkára mindehhez hozzátette, könnyen lehet, hogy nem kerül időben piacra a fa ahhoz, hogy idén fűthessenek vele. Ugyanakkor a szakember úgy véli, azok sem járnak sokkal jobban, akik a hatósági ár sokszorosáért inkább magángazdálkodásoktól szeretnék beszerezni a tűzifát télire, hiszen ők sincsenek sokkal jobb helyzetben.




Hirdetés
Hirdetés