Mai névnap:

Kávéfüggő volt, hát nyitott egy saját kávézót

10perc.hu
1 hónapja
Kiemelt kép: Steamhouse Cafe

Szeretett volna inni egy jó kávét, ezért megalapított egy saját kávéházat Lonkai Márton, a Steamhouse Cafe vezetője, tulajdonosa. Egy évvel a nyitás után megnyertek két kiemelkedő barista bajnokságot, ami az ő életüket is megváltoztatta: saját kapszulákat gyártatott, idén pedig már saját gépekkel készítik azokat.

- Hogyan jött az ötlet a saját kávéházra?

- A kávézó jött először, és a vendéglátás a csatolt része, vagyis egy régi kávéfüggőség csúcsosodott ki a saját kávézóban. Tehát röviden: inni szerettem volna egy kiváló kávét, így megalapítottam a Steamhouse Cafe-t!

- Milyen nehézségekkel kellett szembenéznie?

- Két részre bontanám ezt: maga a projekt megtervezése és létrehozása egyszerű volt. Ami nehéz volt, az az egésznek a taktikai része, a megvalósítása. Például érdekes tapasztalatként éltem meg, hogy az első héten nem tudtam lemenni a lépcsőn, úgy fájt a lábam a sok teendő és járkálás miatt. Aztán megerősödik az ember lelkileg, testileg, és bírja. Nekem olyan szerencsém volt, hogy rögtön az elején olyan kollégákat találtam, akik segítettek, és beindult a vállalkozás. 2016-ban úgy nézett ki, hogy a semmiből találtam ki ezt az ötletet, majd egy álláshirdetést tettem ki a baristák csoportjában, és két napon belül önéletrajzok tucatjai érkeztek.

- Hogyan indult, mit lehet tudni a kezdetekről?

- Az első pillanattól kezdve a kollégákkal csapatként működtünk együtt. Tehát nem úgy érezték, hogy a főnök üvöltözik, és szétcsap mindenki között. Én is ugyanúgy beálltam dolgozni a pultba, ahol úgy kezeltek mint egy baristát.


Ott álltak ezzel a rengeteg első osztályú alapanyaggal, amelynek az ára is nagyon magas volt, és így jött az ötlet a kapszula gyártásra   Fotó: Steamhouse Cafe


- Ki a célközönség?

- Két évvel ezelőtt egy igen forgalmas reggeliztető helyként is üzemeltünk, annyi vendégünk volt, hogy szombaton és vasárnap is nyitva tartottunk egész nap. A bevételeink 60-70%-a külföldiekből tevődött össze, például a mellettünk lévő szállodából is rengeteg vendég érkezett. Most viszont ők teljesen eltűntek, néhány turistát kivéve nyoma sincs annak, ami volt korábban. Jelenleg elsősorban a magyar környékbeli törzsvendégek fogyasztanak nálunk rendszeresen. Ők tartottak el minket a bezárás alatt is, mert jöttek elviteles és szemes kávéért továbbá kapszulakért. Úgy szoktam fogalmazni, hogy egy kávézónak 250 méter sugarú kör a vadászterülete, tehát belőlük kell megélnie.

- Miért tartják mindig is fontosnak a minőségre törekvést?

- Teljes mértékben lényeges számunkra. Én úgy fogalmazok, hogy specialty kávézó vagyunk, ami azt jelenti, hogy magas minőségű nyersanyag, kiváló géppark, kiképzett-, hozzáértő- és lelkes személyzet a hozzáállásunk alappillérei. Ha ez a három megvalósul, akkor színvonalas kávéházat lehet létrehozni. Két dologra vagyok nyűgös, amivel az összes kollégám tisztában van, amibe nem köthetnek bele a vendégek: az egyik a kávé, a másik pedig az pultosok jófejsége. A minőség még azt is fémjelzi a részünkről, hogy a nyitástól számítva egy évre a Budapest Coffee Festiválon indulva a brewers cup kategóriában aranyérmes lettem, ahol Ferenczi Attila, kollégám szintén nyert barista kategóriában, és azóta sem vagyunk hajlandóak erről a szintről lejjebb adni.

- Hogyan sikerült megtartani a kollégákat, milyen hatással volt Önökre a pandémia helyzet?

- Be kellett zárnunk, vagyis egyértelműen a bevételünk a nullára esett, a költségek pedig maradtak ugyanazon a szinten. Az egész történet úgy indult, hogy a 2020 márciusi zárásunk során a raktárban maradt körülbelül 100 kg specialty kávé. Ezzel az volt a gond, hogy másfél hónap a lejárati ideje, vagyis elkezd veszíteni a minőségéből. Nem romlik meg, és nem lesz baja tőle az embernek, de egyszerűen az egyedi ízjegyek eltűnnek. Ott álltunk ezzel a rengeteg első osztályú alapanyaggal, amelynek az ára is nagyon magas volt, és így jött az ötlet a kapszula gyártásra. Ennek előnye, hogy benne a kávé eltart egy évig is, hiszen légmentesen le vannak zárva. Legyártattuk az első adag kapszulát áprilisban, amely összesen 4 óra leforgása alatt el is fogyott. Majd rájöttünk, hogy ez egy jó irány lesz nekünk, ebből építkeztünk, és most ott tartunk, hogy van saját gépünk. Céges ajándékot is gyártunk vállalkozók részére, és most már rendezvényekre is kitelepülünk. Egyértelműen megállapítható, hogy van igény a prémium minőségű kávékapszulákra.


Az első pillanattól kezdve a kollégákkal csapatként működött együtt a tulajdonos     Fotó: Steamhouse Cafe


- Kibővült a csapat, hogy gyártással is foglalkoznak?

- Nem, hiszen amikor bezártunk, és nem volt a baristáknak munkája, akkor ők voltak a webshop futárai, tehát azt a pénzt nem egy külsős cégnek adtam, hanem a saját munkatársaimnak. Most az újranyitás után csökkentett nyitvatartással működünk, hiszen nincs értelme szombat délután és vasárnap is kinyitnunk. Kevesebb ideig vagyunk nyitva, így a fennmaradó időt a kollégák a kapszulázással töltik. 

- Mik a további tervek, célok?

- Elég nagy nyüzsgés van körülöttünk szerencsére, de azért még vannak álmaink. Szeretnék még jobban fókuszálni a webshopra és országos kiszállítással működni. A kávézóval meg vagyunk elégedve, ha vissza is jönnek a külföldi vendégek, egy teljesen más világ lesz, ezért nem is szeretném már a konyhát és a reggeliztetést visszahozni. Igazából ez egy nagyon jó bemutató- és kóstoló hely a kapszuláknak. Aki megízleli, az általában vásárol is, ezért szeretnénk ezt az ágat fejleszteni. Fantasztikus érzéssel tölt el, hogy a zöldkávé rendeléstől kezdve a pörkölésen és a kapszulázáson át a csomagolásig minden a mi kezünkben van. Abban biztos vagyok, hogy azt fogja a vendég inni, amit mi elképzeltünk, hogy innia kell.




Hirdetés
Hirdetés