A módosított költségvetés a rezsicsökkentésre négyszer nagyobb összeget juttat a fogyasztók helyzetének könnyítésére.
A szomszédban elhúzódó háború, valamint az elszabadult infláció miatt újabb korrekcióra szorult a 2023-as költségvetés. Többek között a kedvezőtlen világgazdasági környezet miatt a kormány a központi tartalékot megemelte, ennek összege a tervezett 170 milliárd forintról 255 milliárd forintra nő.
Az új törvényjavaslatban még nagyobb arányú államadósság-csökkentéssel számolt a kormány, a GDP-arányos államadósság 72,9 százalékról 70 százalék alá javul az idei év végére. A kormány jelentősen emelte rezsivédelmi alap forrásait - 670 milliárd forintról 2580 milliárd forintra - annak érdekében, hogy fenntartsa a rezsicsökkentést az átlagfogyasztás erejéig.
A februárban kifizetett 13. havi, 15 százalékkal emelt nyugdíj fedezetére a kormány mintegy 420 milliárd forintot fordított Fotó: Pixabay
A legfrissebb KSH-adatok azt mutatják, hogy idén februárban 4 millió 691 ezer fő dolgozott, azaz 26 ezerrel több, mint egy évvel korábban, ami azt jelenti, hogy továbbra is 4,7 millió közeli szinten van a foglalkoztatottság.
A nyugdíjakra és a nyugdíjszerű ellátásokra fordítható költségvetési források összege 6150 milliárd forintra emelkedik 2023-ban, ami a költségvetés legnagyobb tétele. A februárban kifizetett 13. havi, 15 százalékkal emelt nyugdíj fedezetére a kormány mintegy 420 milliárd forintot fordított.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!