Az öntöttvas serpenyők és lábasok strapabírók ugyan, de van, amit jobb, ha sosem főz vagy süt meg benne.
Szinte alig akad olyan konyha, amelyben ne lenne legalább egy öntöttvasból készült edény. Ha más nem, hát a nagymama örökéből… Miután ezekben szinte semmi sem ég el – főleg, ha figyelünk rá –, nem véletlen, hogy a boltokban igencsak keresik a vevők. Ugyanakkor azzal is tisztában kell lennie mindenkinek, igaz, hogy szinte semmi sem ég le benne, de nehéz súlya miatt balesetveszélyes, ráadásul nehezebben melegszik át. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy bizonyos ételeket jobb, ha nem főzöl bennük. A bien.hu segítségével most eláruljuk, melyek ezek.
Például azok, amelyek kifejezetten erős illataromákkal rendelkeznek: a fokhagyma, a bors, bizonyos halak vagy akár sajtok is, amelyeknek erős aromái könnyedén beisszák magukat a serpenyő felső rétegébe. Annyira, hogy nem is lehet olyan alaposan elmosni, hogy a következő alkalommal elkészítendő ételek ne vegyék át a szagokat.
Szinte semmi sem ég le benne, de nehéz súlya miatt balesetveszélyes Fotó: freepik.com
Miután a paradicsom vagy a citrom, sőt, még a borok is kifejezetten magas savtartalommal rendelkeznek, egyértelműen károsítják a serpenyő bevonatát. Ugyancsak nem ajánlatos kényesebb ételt, például könnyedén szétmálló halat sütni benne, mert a keletkező hatalmas hő miatt nemcsak szétesik az étel, de leragad a megégett hal az edény aljára.
Nem árt, ha mindenki tisztában van azzal, hogy az öntöttvas serpenyőben nem szabad tárolni elkészített ételt, ugyanis a savak elkezdhetik lebontani az edény külső rétegét. Szintén nem szabad sokáig beáztatni őket, hiszen csak akkor tudnak hosszú távon is karcmentesek maradni, ha mindig szárazon tartják őket.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!