A döntés előtt éles vita alakult ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és a hadsereg főparancsnoka között.
A propagandán kívül már sok értelme nincs a bahmuti harcoknak, hiszen az egykori 70 ezres városból mára füstölgő romok maradtak, ám ezért a romvárosért folyik a több mint egy éve dúló orosz-ukrán háború legvéresebb csatája. Az oroszok már szinte teljesen bekerítették azt, ami a kelet-ukrajnai városból megmaradt, míg az ukránok ennek ellenére folyamatos utánpótlással látják el a védőket.
Az ukrán elnök ragaszkodik a város megtartásához, a vezérkar viszont már feladná a települést, aminek a stratégiai jelentősége immár a nullával egyenlő, ám mindkét fél a saját propagandájára használja Bahmutot. Volodimir Zelenszkij ma összehívta a hadsereg vezetését, és közösen döntöttek a hogyan továbbról.
Az oroszok már szinte teljesen bekerítették Bahmutot Fotó: MTI/AP/Alekszej Alekszandrov
„Nem adjuk fel Bahmutot! – közölte Volodimir Zelenszkij elnök az ukrán hadsereg vezetőivel egyetértésben. Sőt, megerősítik az ukrán csapatok pozícióját a városban. Az 1300 km-es frontvonal legkegyetlenebb csatái folynak a Donyeck megyei Bahmutban, ahova brit források szerint az oroszok ásókkal felszerelt tartalékosokat is küldtek az utcai közelharcokra készülve.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!