Tavaly szeptemberben megváltozott egy jogszabály, aminek hatását – elsősorban a járványhelyzet miatt – csak most érzékeli igazán az ingatlanpiac és a villamos szakma. Ugyanis az üzemeltetőnek az új szabályozás alapján villamosbiztonsági felülvizsgálat elvégzéséről kell gondoskodnia legalább 6 évenként a lakóépületek villamos berendezésén. Azaz, ha bérbeadás vagy eladás történik, el kell készíteni az úgynevezett villamos biztonságtechnikai felülvizsgálatot.
Ráadásul a korábbiakkal ellentétben ma már egyszerre járnak le a tűzveszélyt, az érintésvédelmet és a villámvédelmet érintő határidők, ennek értelmében egyszerre végzik a felülvizsgálatokat is. Lakóépületekben lévő lakások villamos berendezésén a villamosbiztonsági felülvizsgálat elhagyható, ha fázisonként 32 A-nál nem nagyobb névleges áramerősségű túláramvédelem van, és 30 mA-nél nem nagyobb érzékenységű áram-védőkapcsolóval védettek a felhasználói berendezések. Fontos, hogy a két feltételnek együtt kell teljesülnie.
A jogszabály betartása érdekében az ingatlanpiac boomját követően bizony megszaporodtak az ellenőrzések. Régebben bevett szokás volt, hogy ha lejárt valamely villamossági engedély, akkor azt csak az utolsó utáni pillanatban oldották meg a tulajdonosok. Ennek vége van, a dátumokat már nem lehet kitolni, meghosszabbítani. Ha a felülvizsgálat rendben van, akkor nincs baj, de ha hibát észlelnek a hatóságok, abban az esetben nem lehet elkerülni a bírságot.
Már most hallani lehet arról, hogy az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő napelemekkel kapcsolatban is várhatóak törvényi változások, a mérőhelyek a jövőben nem lehetnek majd szabványtalanok.
„Gyenge pontja ez a rendszernek, mert a napelemes cégek kihagyják az ajánlataikból a villamossági előírásokat. Az iparágban sajnos nem csak villamos szakemberek dolgoznak, az alkalmazottak gyorstalpalón sajátítják el a tudnivalókat, amik egy általános gépészeti tudást igényelnek. De 800-1000 voltos egyenáramú hálózatok is létre tudnak jönni, aminek a kiépítéséhez tényleges szaktudásra lenne szükség” – fogalmazott a 10 perc.hu kérdésére Ágoston József villanyszerelő.
A szakember azt javasolja, hogy a lakásfelújításokhoz felelős műszaki vezetőt kell fogadni, de sokan erre a költségvetésben és a kivitelezésnél sem gondolnak. Jellemzően az ismerős villanyszerelő köti be az áramot, de arról tanúsítványok kellenek, építési naplót kell írni, dokumentálni kell a folyamatot. Erre nem minden villanyszerelő képes, ezért azt javasolja, hogy mindig legyünk körültekintőek a szakemberek kiválasztásakor.