Sebestyén Balázs a Facebookján szólalt meg azután, hogy kiderült: nyomoz a rendőrség a hétvégi DJ Oti-bulin történt rosszullétek ügyében. A bejegyzés azt követően született, hogy két nő hirtelen nagyon rosszul lett a rendezvényen, és meg vannak győződve arról, hogy bedrogozhatták őket – bár erre egyelőre nincs hivatalos információ.
„Hatalmas hétvége van mögöttünk. 65 000 ember bulizott velünk, táncolt, nevetett, énekelt, és együtt csináltunk valami olyat, amire még nagyon sokáig emlékezni fogunk” – kezdte bejegyzését Sebestyén, hozzátéve, hogy szerintük az emberélet és az emberek biztonsága minden másnál fontosabb szempont egy ekkora rendezvényen.
„Minden ilyen esetet komolyan kell venni”
A műsorvezető külön kitért azokra, akik rosszul lettek vagy segítségre szorultak a rendezvényen. Azt írta, minden ilyen esetet ki kell vizsgálni, és pontosan tisztázni kell a körülményeket.
„Ha bárkivel baj történt, ha bárki rosszul lett, segítségre szorult, vagy olyan helyzetbe került, amelynek a körülményei tisztázásra várnak, azt őszintén sajnáljuk. Ebben nincs vita és nincs kompromisszum.” – írta Sebestyén Balázs.
Rémhírekről és találgatásokról
Sebestyén emellett arról is írt, hogy a bulit követő napokban olyan történetek és állítások is terjedni kezdtek, amelyek valóságtartalmát erősen megkérdőjelezte. Szavai szerint nem kívánnak találgatásokkal vagy vádaskodással beszállni a témába, ehelyett arra az élményre emlékeznek, amit a 65 ezer résztvevővel közösen éltek át a rendezvényen.
Bejegyzését azzal zárta, hogy a valós problémákat komolyan kell venni és ki kell vizsgálni, a valótlan állításokról pedig idővel úgyis kiderül, hogy azok. Sebestyén nem nevezte meg konkrétan, mely állításokat tart megalapozatlannak, így egyelőre nyitott kérdés marad, hogy a rendőrségi vizsgálat mit fog megerősíteni a rosszullétek háttereként.