Szünetelhet a Wednesday című Netflix-sorozat harmadik évadának forgatása. A híresztelések szerint a produkciót ezúttal nem sérülés, hanem kreatív okok miatt állították le: komoly kérdések merültek fel az új forgatókönyvvel és a történetszálakkal kapcsolatban. Erről a Music Daily írt.
A The Sunnak nyilatkozó bennfentes szerint nem olyan problémákról van szó, amelyeket a vágószobában ne lehetne utólag orvosolni. A készítők ennek ellenére úgy döntöttek, inkább most fékeznek, minthogy később kelljen megmenteniük a történetet.
Nem ez az első fennakadás
Az Index emlékeztet rá, hogy ez már a második nagyobb leállás az új évad munkálatain. Korábban a sorozathoz frissen csatlakozó Eva Green sérülése miatt kellett szüneteltetni a forgatást. A színésznő, aki Morticia testvérét, Opheliát alakítja, súlyos lábsérülést szenvedett az írországi munkálatok során.
A streamingszolgáltató a pletykák szerint további három évadot is berendelne a sorozatból, ezt azonban hivatalosan nem jelentette be. A harmadik évad premierdátuma egyelőre szintén nem ismert.