Látványos nyári roadshow-val lepi meg hallgatóit a Rádió 88: június 21-től kezdetét veszi a "Summer Jam", egy rendhagyó, élő kívánságműsor-sorozat, amely hétvégéről hétvégére más-más magyarországi strandról jelentkezik.
A „Lécci” című interaktív kívánságműsor a napernyők alól és a medencék mellől szól majd, a műsorvezetők – Bűte Zsolt és Gyuris Peti – élőben játsszák le a strandolók és a rádióhallgatók kedvenc dalait, miközben az üzenetek sem maradnak el. A cél: zenével és játékos programokkal még emlékezetesebbé tenni a nyarat.
A 2025-ös Summer Jam tíz különböző helyszínt érint: a Csongrád-Csanád vármegyei városokon túl – mint Szeged, Makó, Hódmezővásárhely, Mórahalom, Sándorfalva, Csongrád és Szentes – a turné két Bács-Kiskun vármegyei települést, Kiskunfélegyházát és Tiszakécskét is útba ejti.
A helyszíneken nemcsak a műsor szól élőben, hanem a strandlátogatók is részt vehetnek számos színes aktivitásban.
Az első állomás június 21-én Hódmezővásárhely, a Török Sándor Strandfürdő és Gyarmati Dezső Sportuszoda ad majd otthont az eseménynek.
A Summer Jam célja nemcsak a szórakoztatás, hanem az is, hogy közösségi élményt nyújtson – a hallgatókat és a strandolókat egyaránt bevonva egy országos nyári hangulatba.