A show-ban 1500 ember vett részt, a jegyekből pedig 138 890 darabot értékesítettek.
A Hvg360 interjújában Tóth Gergő és Tóth Kristóf, Azahriah menedzserei elmondták, hogy a stáb eredetileg 800-900 milliós kiadással kalkulált, ez azonban az előre nem látható költségek és az infláció miatt 1,4 milliárd forintra emelkedett.A pontos összeget még nem tudják, mivel utólag is érkeznek be a számlák.
A három koncert összesen 139 000 nézőt vonzott. A stábban 1500 ember dolgozott, ebből 900 a biztonsági személyzet volt.
A látványelemekhez a pirotechnika Angliából, a lánggépek és a szikragépek Belgiumból, a fénytechnikai pótlás pedig Németországból és Lengyelországból érkezett. A biztonságra nagy hangsúlyt fektettek: a 700 kilós zombikezekről 88 oldalas biztonsági-technikai tanulmányt kellett készíteni, a lánggépek és a közönség közötti távolságot pedig a tűzoltók határozták meg.
Azahriahnak nem lesz ideje pihenni: a nyáron több külföldi fesztiválon és egy európai turnén is fellépnek, eközben forgatják a "Mi vagyunk Azahriah" című zenés, félig doku-, félig fikciós mozifilmet is. A Puskásban készült koncertfilm pedig néhány héten belül ingyenesen megtekinthető lesz a YouTube-on.