Kiemelt kategóriák

Belföld
Gazdaság
Külföld
Kultúra
Sport
Tech
Életmód
Autó

További kategóriák

Szórakozás
Szórakozás

Gubik Petra történelmi sikere a Sztárban sztár döntőjében!

10perc.hu
2023. 04. 10.
Gubik Petra történelmi sikere a Sztárban sztár döntőjében!

Ez az évad minden szempontból kiemelkedő, hiszen először győzött egy hölgy, és olyan sem volt még, hogy az első három helyezett nő lett volna.

A döntőben Valkusz Milán, Oláh Ibolya, Gubik Petra és Schoblocher Barbara csaptak össze, előadásaikkal pedig lenyűgözték a zsűri tagjait. Ezen a ponton már tényleg nagyon nehéz lehetett eldönteni, hogy a ki legjobb, hiszen mind zseniálisat alkottak.

A negyedik helyen végül Valkusz Milán végzett, akivel madarat lehetett volna fogatni, a ValMar duó tagja ugyanis már az előző héten úgy érezte neki kellett volna távoznia, és nem Trap kapitánynak. A zenész éppen ezért nagyon örült, hogy a három lány mehetett a végső döntőbe, és közülük kerül ki a győztes – számolt be a Blikk.

A nézők szavazatai alapján aztán megszületett a döntés, a Sztárban Sztár 9. évadának harmadik helyezettje Oláh Ibolya lett. A második helyen Schoblocher Barbara végzett, így a győztesnek járó trófeát Gubik Petra vihette haza, ezzel ő lett az ország legsokoldalúbb előadója 2023-ban.

Ezzel egyébként ő lett a műsor történetének első női győztese, de ez az évad minden szempontból kiemelkedő, hiszen olyan sem volt még, hogy az első három helyezett nő lett volna.

Főkép forrása:
TV2

További cikkek