Nem is annyira régen, még egy másik világban akár a 40-50-et is kitette azon támogatók száma, akik valamilyen indíttatásból úgy gondolták, hogy a volt miniszterelnök, Orbán Viktor szerelemprojektje, a felcsúti foci mellé állnak támogatóként. Igaz, a Felcsút még ma is a legtöbb támogatót tudhatja maga mögött az NB I.-ben, a kép azonban csalóka, hiszen pár kivételtől eltekintve csak és kizárólag Mészáros Lőrinc érdekeltségi körébe tartozó cégekből áll az a bizonyos „támogatói fal”.
16 év után változott a rendszer
Áprilisban azonban véget ért az a 16 éves időszak, ami Felcsút elképesztő ütemű felemelkedését is nagyban támogatta az állami közbeszerzéseken gyarapodó cégek szponzori megjelenésétől kezdve a tao-támogatásokig. Ezeknek is köszönhetően egyébként tíz év alatt közel 160 milliárd forint áramlott a felcsúti fociba. Mindenesetre április óta sokakat foglalkoztat a kérdés: mi lesz a felcsúti foci sorsa, meddig tartanak ki a támogatók a Felcsút mellett úgy, hogy már nem fűződik a cégtulajdonosoknak gazdasági érdeke ahhoz, hogy az országot vezető személy kedvencét támogassák.
Négy cég logója tűnt el a listáról
A jelek szerint nagyjából 2,5-3 hónapnak el kellett telnie az első látványosabb változáshoz. A napokban vettem észre ugyanis, hogy hirtelen kicsikét kurtább lett a Felcsút támogatóinak listája, négy cég logója eltűnt róla.