2026. Augusztus 11.

363.65 Ft

314.71 Ft

Támogatás
friss

Ételszállító kocsiban csempészték át Trumpot egy másik gépre a NATO-csúcs után

10perc.hu

Kiemelt kategóriák

Belföld Gazdaság Külföld Kultúra Sport Tech Életmód Autó

További kategóriák

Szórakozás
Kultúra

Olvasási idő: 2 perc

Sztrájk az Operaházban: Beszéd és filmvetítés helyettesítette a Hunyadi László előadást

Sztrájk az Operaházban: Beszéd és filmvetítés helyettesítette a Hunyadi László előadást
Ókovács Szilveszter beszédével és filmvetítéssel indult a sztrájk miatt az Operaház szerda esti előadása.

Szerda este egy kaotikus előadásra került sor az Operaházban, ahol kedden sztrájk kezdődött. A főigazgató, Ókovács Szilveszter is beszédet mondott a produkció előtt.

A Telex megkeresésére az Operaház közölte, hogy „egyetlen előadás sem marad el”, de a Hunyadi László előadás el sem igazán indult, ugyanis a sztrájkoló dolgozók nem bontották le a Don Giovanni díszletét, és nem építették fel a Hunyadi László díszletét - írta a hírportál.

Bárány Balázs Péter, az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete (ODFSZ) elnöke elmondta, hogy az este 6-kor kezdődő előadás helyett Ókovács Szilveszter igazgató beszélt a közönségnek, majd egy 25 perces filmet vetítettek az Operaház történetéről.

A terv az volt, hogy a zenekar este 8-kor fog megérkezni, és a Hunyadi László legjobb részeiből hallgathattak meg a nézők egy koncert jellegű előadást. Ez viszont nem jött össze, Tehát az előadás további részét is pusztán a zongora és az énekesek közreműködésével zajlott - írta az Index.

A Hunyadi László - szünetekkel együtt - normál esetben 4 óra hosszú, a szerdai előadás játékideje kb. 1 óra 15 perc lett. 

A "különleges" előadás közben nagyon sok néző állt fel és ment el. A helyzeten az se segített, hogy az előadás egy pontján Ókovács Szilveszter kijelentette:

"Akinek ez az ajánlat nem tetszik, az nyugodtan sarkon fordulat és elmehet." - számost be a helyzetről az Index.

A végén viszont az énekeseket vastapssal jutalmazták a megmaradt nézők, Ókovács Szilveszter pedig már nem mondott semmit.

Mi az Operaház sztrájk oka?

Az Opera dolgozói kedd este, a Don Giovanni-előadás előtt léptek sztrájkba. A sztrájk oka a 2009 óta elmaradt érdemi bérfejlesztés, a művészi munkakörre vonatkozó juttatások növekedése, és a kollektív szerződés eltörlése - mondta Bárány Balázs Péter, az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezetének (ODFSZ) elnöke.

Ókovács Szilveszter főigazgató a sztrájk előtt levélben figyelmeztette a dolgozókat, hogy előadás még nem maradt el munkabeszüntetés miatt az intézményben. 2011-es kinevezése óta már többször merült fel a sztrájk gondolata a dolgozók körében, de eddig mindig meg tudtak egyezni.

10perc.hu
2024. 03. 21.
Főkép forrása: Operaház Facebook oldala

Kultúra

2026. augusztus 11.

Egyre kevesebb a dohányos Magyarországon, a fiataloknál mégis nőtt az arányuk

Egyre kevesebb a dohányos Magyarországon, a fiataloknál mégis nőtt az arányuk
Magyarország
Egészség
Európai Unió
Hollandia
Kultúra
Az Eurostat friss adatai szerint csökkent a napi dohányosok aránya Magyarországon, a 16-24 évesek körében viszont nőtt. Bővebben...
Ajánljuk még

Kultúra

2026. augusztus 10.

Az Odüsszeia 1,1 milliárd dollárral Christopher Nolan legnagyobb bevételű filmje

Az Odüsszeia 1,1 milliárd dollárral Christopher Nolan legnagyobb bevételű filmje
Film
Mozi
Gazdaság
Kultúra
Christopher Nolan Odüsszeia című filmje kevesebb mint egy hónap alatt túllépte az egymilliárd dolláros bevételt, és megelőzte A sötét lovag – Felemelkedést. Bővebben...

Kultúra

2026. augusztus 8.

Ezeket a Sziget koncerteket megnézheted az M1-en is

Ezeket a Sziget koncerteket megnézheted az M1-en is
Sziget Fesztivál
Mehringer Marci, a Blahalouisiana és Co Lee sziget-koncertjét biztosan közvetíti az M1, a további fellépőkről még egyeztetnek. Bővebben...
Ajánljuk még

Kultúra

2026. augusztus 7.

Ingyenes koncertet ad a Budapesti Fesztiválzenekar a Hősök terén

Ingyenes koncertet ad a Budapesti Fesztiválzenekar a Hősök terén
Zene
Fesztivál
A Budapesti Fesztiválzenekar szeptember 12-én ingyenes szabadtéri koncertet ad a Hősök terén, ahol bemutatkozik a zenekar gyerekkórusa is. Bővebben...

Kultúra

2026. augusztus 7.

Falfestmény őrzi Nádasdy Ádám és Scherer Péter emlékét az Ördögkatlanon

Falfestmény őrzi Nádasdy Ádám és Scherer Péter emlékét az Ördögkatlanon
Fesztivál
Facebook
Kultúra
Novák Erik szabadtéri festményekkel állított emléket az idén elhunyt Nádasdy Ádámnak és Scherer Péternek az Ördögkatlan Fesztiválon. Bővebben...

Kultúra

2026. augusztus 6.

Fonyódligeti pisztrángkonzerv lett az év balatoni strandétele

Fonyódligeti pisztrángkonzerv lett az év balatoni strandétele
Magyarország
Balaton
Kultúra
A fonyódligeti pisztrángkonzerv nyerte az idei év strandétele versenyt, de sós kürtőskalács és gubacsinta is díjat kapott Tihanyban. Bővebben...

Kultúra

2026. augusztus 5.

Majka lemondta a sepsiszentgyörgyi koncertjét - Életveszélyes fenyegetést kapott

Majka lemondta a sepsiszentgyörgyi koncertjét - Életveszélyes fenyegetést kapott
Zene
Fesztivál
Politika
Majka
Erőszak
Majka életveszélyes SMS-fenyegetés miatt mondta le sepsiszentgyörgyi fellépését, a zenész feljelentést tesz, a Sic Feszt szervezői is elítélték az esetet. Bővebben...
Ajánljuk még

Kultúra

2026. augusztus 5.

Molnár Áron: NKA-pénzből buszoztattak embereket a békemenetre

Molnár Áron: NKA-pénzből buszoztattak embereket a békemenetre
Hankó Balázs
NKA
Molnár Áron
Molnár Áron öt újabb szervezetet nevezett meg, amelyek szerinte NKA-pénzt kaptak, köztük egy monori buszozásra fordított támogatással. Bővebben...

Kultúra

2026. augusztus 5.

Felbecsülhetetlen értékű, Jupiternek szentelt római oltárkő került elő a Dunából

Felbecsülhetetlen értékű, Jupiternek szentelt római oltárkő került elő a Dunából
Magyarország
Duna
Kultúra
Az Intercisa Múzeum szakemberei egy középkori monostort keresve egy kiváló állapotú, Jupiternek szentelt római kori oltárkövet találtak a Dunában. Bővebben...

Kultúra

2026. augusztus 3.

Kiderült: már évek óta az égen ragyog Presser Gábor neve

Kiderült: már évek óta az égen ragyog Presser Gábor neve
Zene
Tudomány
Űrkutatás
Csillagászat
Kultúra
Kiss László csillagász vette észre, hogy egy 2013-ban felfedezett kisbolygó Presser Gábor zeneszerző nevét viseli az égen. Bővebben...

Kultúra

2026. augusztus 3.

Ariana Grande visszavonul a turnéja után a kritikák miatt

Ariana Grande visszavonul a turnéja után a kritikák miatt
Zene
Egészség
Instagram
Életmód
Kultúra
Ariana Grande turnéja után visszavonul a nyilvánosságtól, miután új dalának videóklipje nyomán a megjelenését kritizáló hangok tovább erősödtek. Bővebben...
Ajánljuk még

Kultúra

2026. augusztus 3.

Vörös napsarló nyugszik le szerdán este – ritkán látni ilyet

Vörös napsarló nyugszik le szerdán este – ritkán látni ilyet
Magyarország
Tudomány
Technológia
Csillagászat
Kultúra
Augusztus 12-én este részleges napfogyatkozás látható Magyarországról, a Hold a Nap 60 százalékát takarja majd el napnyugtakor. Bővebben...

Kultúra

2026. július 31.

81 évesen elhunyt Gálvölgyi Judit műfordító, Gálvölgyi János felesége

81 éves korában, hosszú betegség után elhunyt Gálvölgyi Judit műfordító, Gálvölgyi János színész felesége. Bővebben...

Kultúra

2026. július 29.

Motorbalesetben meghalt Glen Hansard Oscar-díjas zenész

Motorbalesetben meghalt Glen Hansard Oscar-díjas zenész
Zene
Baleset
Tragédia
Írország
Kultúra
56 éves korában motorbalesetben elhunyt Dublinban Glen Hansard Oscar-díjas ír zenész, a Falling Slowly szerzője. Bővebben...

Kultúra

2026. július 28.

Tóth Gabi most már nem fog politizálni

Tóth Gabi most már nem fog politizálni
Zene
Politika
NER
Fidesz
Kultúra
Tóth Gabi Instagram-videójában elmondta, kiábrándult a politikából, és nem hagyja többé, hogy ismét belerángassák. Bővebben...
Ajánljuk még

Kultúra

2026. július 27.

Valótlan adatközlés miatt Tarr Zoltán visszavonta Pataky Attiláék százmilliós NKA-támogatásait

Valótlan adatközlés miatt Tarr Zoltán visszavonta Pataky Attiláék százmilliós NKA-támogatásait
Tarr Zoltán
NKA
Tarr Zoltán miniszter visszavonta a Pataky Attila előadásaira ítélt százmilliós NKA-támogatásokat két esetben talált valótlan adatközlés miatt. Bővebben...

Kultúra

2026. július 25.

Sorra fizetik vissza a pénzt az NKA-botrány érintettjei, már 2,5 milliárdnál jár a visszautalt összeg

Sorra fizetik vissza a pénzt az NKA-botrány érintettjei, már 2,5 milliárdnál jár a visszautalt összeg
Tarr Zoltán
NKA
Tarr Zoltán szerint már több mint 2,5 milliárd forintot fizettek vissza a kiosztott NKA-támogatásokból, miközben a botrányban újabb letartóztatás történt. Bővebben...

Kultúra

2026. július 24.

Menesztették a Széchényi Könyvtár és két múzeum vezetőjét

Átvilágítást követően azonnali hatállyal menesztették az Országos Széchényi Könyvtár, az Iparművészeti Múzeum és a Természettudományi Múzeum vezetőit. Bővebben...

Kultúra

2026. július 24.

Majka a Campus Fesztivál színpadán reflektált arra, hogy hogyan próbálta meg lejáratni a Fidesz-média egy évvel ezelőtt

Majka a Campus Fesztivál színpadán reflektált arra, hogy hogyan próbálta meg lejáratni a Fidesz-média egy évvel ezelőtt
Magyarország
Zene
NER
Fidesz
Majka
Majka a debreceni Campus Fesztiválon egy évvel a botrányos fellépése után ismét előadta a Csurran, cseppen című dalt, és reflektált a tavalyi eseményekre. Bővebben...
Ajánljuk még

Kultúra

2026. július 22.

Homonnay Zsolt elhatárolódott az Orbán János Dénes-ügytől és elnézést kér a botrány miatt

Homonnay Zsolt elhatárolódott az Orbán János Dénes-ügytől és elnézést kér a botrány miatt
Operettszínház
Homonnay Zsolt, a Budapesti Operettszínház művészeti vezetője elhatárolódott Orbán János Dénes szerződéseitől, miután a társulat elveszítette bizalmát a vezetésben. Bővebben...

Kultúra

2026. július 21.

Válságba került az Operettszínház a jogdíjbotrány miatt

Válságba került az Operettszínház a jogdíjbotrány miatt
Budapest
Színház
Kultúra
Hankó Balázs
Tarr Zoltán
A Budapesti Operettszínház társulata nyílt levélben jelentette ki, hogy elveszítette bizalmát a vezetésben, és elhatárolódik Orbán János Dénestől. Bővebben...

Kultúra

2026. július 21.

Tóth Ildikó szerint sok luxusfeleség még mindig gyászolja a választási vereséget

Magyarország
Választás
NER
Mészáros Lőrinc
Hadházy Ákos
Tóth Ildikó, a Cápák között üzletasszonya elmondta, sok luxusfeleség a választás óta gyászolik és alig mozdulnak ki otthonukból. Bővebben...

Kultúra

2026. július 18.

Mattyasovszky-Zsolnay Bence az NKA új alelnöke

Mattyasovszky-Zsolnay Bence az NKA új alelnöke
Tarr Zoltán
NKA
Tarr Zoltán kinevezte Mattyasovszky-Zsolnay Bencét a Nemzeti Kulturális Alap alelnökének, miközben 806 pályázót szólítottak fel a támogatások elszámolására. Bővebben...
Ajánljuk még

Kultúra

2026. július 17.

806 pályázónak kell elszámolnia az NKA-pénzekről 15 napon belül

Korrupció
Nemzeti Kulturális Alap
Hankó Balázs
Tarr Zoltán
NKA
Tarr Zoltán kultúráért felelős miniszter szerint 806 pályázónak kell 15 napon belül elszámolnia az NKA-támogatások felhasználásáról. Bővebben...

Kultúra

2026. július 15.

Adófizetői pénzek elköltéséről rappel az Orbán mellett kiálló Jaber

Adófizetői pénzek elköltéséről rappel az Orbán mellett kiálló Jaber
Zene
Orbán Viktor
Fidesz
Tisza Párt
Kultúra
Jaber, a kuvaiti-magyar rapper adófizetői pénz Guccira költéséről viccelődik új dala promójában, miután a választási kampány végén Fidesz-közeli tartalmakkal és Orbán Viktorral közös szelfivel tűnt fel. A rapper most egy szakállas, tetovált, „jaberesített” AI-Orbán-képet is megosztott. Bővebben...

Kultúra

2026. július 14.

Szerdán újraindul a Kossuth Rádió, visszatér a déli harangszó

Magyarország
Tisza Párt
Kultúra
MTVA
Közmédia
Szerdától megújult műsorstruktúrával indul újra a Kossuth Rádió, visszatér a déli harangszó és az elmúlt 16 évben mellőzött hangjátékok is. Bővebben...

Kultúra

2026. július 13.

Elhunyt Sam Neill, a Jurassic Park sztárja

Elhunyt Sam Neill, a Jurassic Park sztárja
Film
Sorozat
Televízió
Ausztrália
Kultúra
Sydneyben elhunyt Sam Neill, a Jurassic Park Alan Grantje. A színészt korábban ritka limfómával kezelték, családja szerint halálakor rákmentes volt. Bővebben...
Ajánljuk még

Kultúra

2026. július 9.

Jön az év legszebb csillaghullása: Július 17-én érkeznek idén a Perseidák

Jön az év legszebb csillaghullása: Július 17-én érkeznek idén a Perseidák
Magyarország
Űrkutatás
Hullócsillag
Csillagászat
Kultúra
A Perseidák meteorraj július 17-től augusztus 23-ig figyelhető meg, maximuma augusztus 12-ről 13-ra virradóan várható. Bővebben...

Kultúra

2026. július 9.

Radnai Márk: Esztergomba költözik jövőre az EFOTT fesztivál

Radnai Márk: Esztergomba költözik jövőre az EFOTT fesztivál
Fesztivál
Radnai Márk bejelentette, hogy 2027-ben Esztergomba költözik az EFOTT egyetemi fesztivál, amely négy nap alatt akár 20 ezer látogatót vonzhat naponta. Bővebben...

Kultúra

2026. július 9.

75 éves korában elhunyt Bonnie Tyler

75 éves korában elhunyt Bonnie Tyler
Szerda éjjel, 75 éves korában elhunyt Bonnie Tyler walesi énekesnő, akit családja szerint egy portugál kórházban ért a halál. Bővebben...