A szombati krakkói lövöldözésben hat ember meghalt, tizenhatan megsérültek, a sérültek között van a 24 éves elkövető is. Vasárnap a hatóságok közölték, hogy a sérültek közül öten külföldiek, és az egyik halálos áldozat brit állampolgár. Az ügyészség még vasárnap megindítja a hivatalos nyomozást, és terrorcselekményként minősíti a támadást.
Hat ország állampolgárai szerepelnek a sérültek között
Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője vasárnap reggeli sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a sérültek között lengyel, brit, német, orosz, osztrák és portugál állampolgárok vannak. Megerősítette azt a korábbi információt is, hogy az egyik halálos áldozat brit.
Később Krzysztof Kleczar kis-lengyelországi vajda részletesebben is beszélt az áldozatokról. A halottak között van három lengyel nő, akik 61, 47 és 53 évesek voltak, egy 50 éves lengyel férfi, egy 32 éves brit férfi és egy 51 éves nő, akiről a vajda annyit mondott, hogy „nem lengyel állampolgárságú”. Kleczar jelentette be azt is, hogy az ügyészség terrorcselekményként nyomoz.
Nem tudni pontosat az elkövető állapotáról
A sérültek között van az a két rendőr is, aki ártalmatlanította a támadót. Karolina Galecka belügyminiszteri szóvivő vasárnap a PAP lengyel hírügynökségnek azt mondta, hogy az egyik rendőr állapota stabil, a másiké „súlyos, de stabil”. Galecka ugyanígy írta le az elkövető állapotát is. Kleczar vajda azonban egy későbbi sajtótájékoztatón válságosnak nevezte a többször is megműtött merénylő állapotát.
A két rendőrt többen is méltatták a fellépésükért. Donald Tusk lengyel miniszterelnök szombat este az X-en írt róluk.
„Sok emberéletet mentettek meg, mit sem törődve azzal, hogy saját életüket kockáztatják.” – írta Donald Tusk.
Holttesteket találtak a merénylő lakásában
A rendőrség szombaton házkutatást tartott a merénylő otthonában, a dél-lengyelországi Ostrowiec Swietokrzyski egyik lakótelepén. A lakásban egy férfi és két nő holttestét találták meg. A rendőrség vasárnap reggel megerősítette, hogy a merénylő szüleiről és testvéréről van szó. Sérüléseiket az előzetes vizsgálat lőtt sebként azonosította.
A lakásban hét lőfegyvert foglaltak le. Korábbi, hivatalosan meg nem erősített értesülések szerint a merénylő és az apja is egy lövészklub tagja volt, és fegyvertartási engedéllyel rendelkeztek.
A támadás miatt kétnapos nemzeti gyászt hirdettek Lengyelországban, amely vasárnap éjfélkor kezdődött.