A Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációja nyílt levélben kért tájékoztatást Gajdos László élő környezetért felelős minisztertől az új uniós GMO-szabályozásról. A képviselők azt szeretnék megtudni, pontosan hogyan tervezi a kormány végrehajtani a rendeletet, és lépett-e bármit annak alkalmazása ellen. Ezen felül arra is választ várnak, hogy Magyarország csatlakozott-e a szlovák kormány bírósági fellépéséhez.
Aggódnak, hogy nehezebb lesz egészséges élelmiszerhez jutni
Dömötör Csaba és Ferenc Viktória fideszes EP-képviselők sajtóközleményükben azt írták, hogy az új szabályozás utat nyit a GMO-technológiák előtt Magyarországon. Értelmezésük szerint a rendelet a génszerkesztéssel létrehozott növények és a belőlük készült élelmiszerek jelentős részére nem lesznek érvényesek a korábbi szigorú GMO-előírások. A képviselők szerint a jogszabály a tagállamok területén a génszerkesztett növények termesztésével is megengedőbb, a tagállamoktól pedig elvonja a lehetőséget, hogy szigorúbb szabályokat alkalmazzanak az említett területen.
Negatívan kiemelték, hogy a jövőben nem lesz kötelező jelölni az élelmiszereken, ha azok génszerkesztett növényi alapanyagból készültek. A képviselők szerint a magyar vásárlók ezentúl nem fogják tudni, ha ilyen terméket vesznek magukhoz. Hangsúlyozták azt is, hogy a kérdés a gazdák megélhetésén túl minden magyar családot érint, mert így nehezebb lesz megbizonyosodni róla, hogy egészséges élelmiszer kerül-e az asztalra.
A két politikus álláspontja szerint az új rendelet ellentétes az Alaptörvénnyel. Úgy vélik, a génszerkesztési technológiák igazából génmódosítást jelentenek. Hozzátették, hogy ugyanezt az álláspontot képviseli a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Greenpeace Magyarország Egyesület és a Magyar Biokultúra Szövetség közös állásfoglalása is.
Egészségügyi és gazdasági kockázatra hivatkoznak
A képviselők szerint a rendelet egyáltalán nem elővigyázatos, mivel az új technológia hosszú távú egészségügyi hatásait nem ismerjük. Gazdasági veszélyeket is látnak a szabályozásban: úgy vélik, a génszerkesztési eljárásokhoz kapcsolódó szabadalmi jogok miatt a nagy vetőmaggyártó cégek kiszoríthatják a piacról a kisebb magyar vállalkozásokat. Különösen jelentősnek látják a biogazdálkodásra leselkedő kockázatokat.
A szlovák kormány megtámadta a az új szabályozást
A levélben a képviselők emlékeztettek arra, hogy a megadott határidőig minden tagállam megtámadhatta a bíróság előtt a döntést, a lehetőséggel pedig a szlovák kormány élt is. A delegáció ezért azt kérdezi a minisztertől, hogy a magyar kormány csatlakozott-e a szlovák fellépéshez, és amennyiben nem, mi volt ennek az oka.