Elhunyt RJ Mitte, a Breaking Bad (magyar címén Totál szívás) Walter White Jr.-ja. A 34 éves színész halálát képviselője jelentette be hétfőn, a halál okát nem hozták nyilvánosságra. Mitte agyi bénulással élt, és pályája mellett a fogyatékossággal élők jogaiért is kiállt.
A BBC-nek eljuttatott közleményben a képviselő mély szomorúsággal tudatta a hírt, és Mittét szeretett színészként, jótékonysági munkát végző személyiségként, valamint a fogyatékossággal élők jogainak szenvedélyes védelmezőjeként méltatta. A halál körülményeiről hivatalos tájékoztatás nem jelent meg. A TMZ névtelen forrásaira hivatkozva azt írta, hogy a színész öngyilkos lehetett, ezt azonban a család vagy a képviselő nem erősítette meg.
Saját tapasztalatából formálta a szerepet
Mitte a 2008 és 2013 között futó sorozatban a kábítószer-báróvá váló Walter White lázadó fiát alakította. A karakter a színészhez hasonlóan agyi bénulással élt, így Mitte a saját tapasztalataira építhette a figurát. Alakításáért 2014-ben Screen Actors Guild-díjat kapott.
A színész 1992-ben született Mississippiben, és háromévesen diagnosztizáltak nála cerebrális parézist. 2005-ben költözött Los Angelesbe, hogy húga színészi pályáját segítse, és ekkor jelentkezett a Breaking Bad meghallgatására. A sorozat után főszerepet kapott a 2021-es The Guardians of Justice című sorozatban, feltűnt az Elcserélt lányokban, és szerepelt a szintén 2021-es Triumph című filmben is, amelynek elkészítésében is részt vett.
A kamerán kívül is a fogyatékossággal élőkkel szembeni sztereotípiák lebontásán dolgozott. Létrehozta a The Mitte Foundationt, amely jótékonysági programokat és közösségi kezdeményezéseket támogat, azzal a céllal, hogy a fogyatékossággal élők nagyobb láthatóságot kapjanak.
Búcsúznak a sorozat sztárjai
Bryan Cranston, a Breaking Bad főszereplője Instagramon emlékezett meg sorozatbeli fiáról. Felidézte, hogy Mitte 14 évesen kapta meg a szerepet, amelyet „örömmel és lelkesedéssel játszott”. Cranston szerint a kezdetben tapasztalatlan fiatalból később „igazán kiváló színész” lett, aki soha nem engedte, hogy fogyatékossága „bármihez is ürügyként szolgáljon”.
„Hiányozni fogsz, fiam.” – írta Bryan Cranston.
A Jesse Pinkmant alakító Aaron Paul a Hollywood Reporternek azt mondta, tanácstalan és összetört a szíve. „RJ, szeretlek, barátom. Hiányozni fogsz. És bárki is olvassa ezt, kérlek, tudd, hogy szeretnek, és nem vagy egyedül. Mindig emlékezz erre” – mondta.
Dean Norris, aki a sorozatban Mitte nagybátyját, Hank Schradert játszotta, azt írta, hogy bár „RJ nem a tévés fiamat játszotta, a forgatáson mindig vigyáztam rá, mint egy kisgyerekre”. „Kedves, aranyos fiatalember volt, és nagyon fog hiányozni” – tette hozzá.
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, kérjen segítséget. A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány a 24 év alatti fiatalok és a gyerekekért aggódó felnőttek számára éjjel-nappal, ingyenesen és névtelenül elérhető a 116 111-es számon, felnőttek a 116-123-as ingyenes lelki elsősegély-vonalat hívhatják.