Azonosították azt a férfit, aki október 10-én bemászott a Yorkshire Wildlife Park szibériai tigriseinek kifutójába, és életét vesztette, miután az egyik állat megtámadta. Az áldozat a húszas éveiben járó William Chapman, aki gyerekszínészként több brit televíziós produkcióban is feltűnt. Családja szerint évek óta súlyos mentális betegséggel küzdött.
A Player beszámolója szerint az angliai Doncaster közelében működő parkban a férfi átmászott a kifutót elválasztó kerítésen, és megközelítette az egyik ragadozót. A mintegy 200 kilós, Altai nevű hím tigris rátámadt, a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni. Chapman korábban az ITV May Contain Nuts című műsorában és a BBC True Stories című sorozatában is szerepelt.
A család szerint erős gyógyszereket szedett
A hozzátartozók elmondták, hogy Chapman évek óta súlyos mentális betegséggel élt, amelyre erős gyógyszereket kapott. Azt egyelőre nem tudni, hogy állapota szerepet játszott-e a történtekben, ezt a halálesetet vizsgáló szakembereknek kell megállapítaniuk. A család kedves, közvetlen és szeretetre méltó fiatalemberként emlékezett rá, akit nagyon szerettek, és aki viszonozta ezt a szeretetet.
Szemtanúk szerint a férfi a támadás előtt jókedvűnek látszott, fülhallgatóval táncolt, és megkért egy látogatót, hogy fotózza le a tigrissel a háttérben. Ezután mászott át a kerítésen, a kifutóban pedig maga is videózni kezdett; a felvételen hallani, ahogy a környéken állók a veszélyre próbálják figyelmeztetni. A támadásról készült felvételek gyorsan terjedtek az interneten, mellettük mesterséges intelligenciával készült hamis videók is megjelentek. A rendőrség és a család arra kérte az embereket, hogy ne osszák meg ezeket.
Trump is megosztotta a videót
Donald Trump amerikai elnök kedden a Truth Socialön osztotta meg a támadás egyik videóját, nem sokkal később pedig egy oroszlántámadásokat bemutató montázst is közzétett.
„Soha ne szórakozz a természettel!” – írta Donald Trump a videó mellé.
A Yorkshire Wildlife Park a történtek után bezárt, és hatósági vizsgálat indult annak tisztázására, hogyan juthatott be Chapman a kifutóba. Az állatpark korábban közölte, hogy a veszélyeztetett fajhoz tartozó Altai sértetlen, biztonságban van, és nem altatják el. A döntés körül vita alakult ki a közösségi médiában.