Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter éles bejegyzésben reagált a Tusványos finanszírozása körül kialakult helyzetre. A politikus szerint a rendezvény jövőjét mostantól nem a közpénzek, hanem a támogatók és a résztvevők döntik el.
Milliárdos állami támogatásról beszélt
Tanács Zoltán közösségi oldalán azt írta: az elmúlt másfél évtizedben a rendezvény és szervezői köre szerinte milliárdos nagyságrendű állami támogatáshoz jutott, közvetlenül vagy állami intézményeken és cégeken keresztül. Bejegyzésében Németh Zsoltot, a Fidesz képviselőjét is bírálta, aki szerinte most pénzt kér a rendezvény megmentésére, miközben néhány nappal korábban még Tusványoson arról beszélt, hogy ha a magyarok túlélték a tatárjárást, a „poloskajárást” is túl fogják élni.
A miniszter ezt a kijelentést is élesen kritizálta, azt írva, hogy miközben az összetartozásról beszélnek, az anyaország jelentős részét „lepoloskázzák”. Bejegyzésében arra is utalt, hogy a „poloskák” támogatottsága szerinte 70 százalékos. Felidézte Németh Zsolt egy korábbi konfliktusát is, amikor egy Európával kapcsolatos kijelentése miatt a korábbi miniszterelnök környezetéből trágár hangvételű üzenetet kapott.
„Meglátjuk” – közpénz nélkül próbál helytállni a rendezvény
Tanács Zoltán a Tusványos finanszírozásával kapcsolatban azt írta, a miniszterelnök parlamenti felszólalása után egyértelművé vált, hogy a rendezvényt továbbra is meg lehet tartani, de „saját pénzből”.
„Most végre kiderülhet, mennyit ér a rendezvény akkor, amikor nem az adófizetők állják a számlát.” – írta Tanács Zoltán.
Hozzátette: szerinte Tusványos közpénz nélkül nagyjából annyira lesz életképes, mint a Fidesz propagandagépezete. A kormányhoz köthető médiával is párhuzamba állította a rendezvényt: „Mediaworks? Vége. Mandiner? Off. Tusványos? Meglátjuk.” Szerinte kérdés, hogy a „nemzet oligarchái” hajlandók-e saját pénzüket áldozni a rendezvényre, ha már nem az adófizetők finanszírozzák azt.
A miniszter szerint, ha Tusványos valódi értéket teremt, közösséget épít és valódi párbeszédnek ad helyet, akkor lesznek olyanok, akik hajlandók lesznek finanszírozni a folytatását. Ha viszont továbbra is a Fidesz–KDNP politikusainak színpada marad, ugyanaz a jelentéktelenné válás várhat rá, mint magára a Fideszre. Bejegyzését három szóval zárta: „Szembenézés. Bocsánatkérés. Belátás.”