Az Európai Unió egyre nagyobb mértékben külső országokra szervezi ki határainak védelmét, ennek egyik legfontosabb terepe Libanon. A Pulse helyszíni riportja szerint az EU–Libanon megállapodások következményeként a menekültek támogatása helyett a biztonsági apparátus megerősítése és a deportálások finanszírozása vált elsődlegessé.
Libanon korábban a világ egyik legtöbb menekültet befogadó országa volt: a hatmilliós államban közel másfél millió menekült élt, főként Szíriából. A jogi státusz azonban fokozatosan ellehetetlenült, 2023-ra a szíriai menekültek mindössze 16 százaléka rendelkezett legális tartózkodási engedéllyel.
Uniós pénzek, erősödő határvédelem
Az EU és tagállamai aktívan részt vesznek a libanoni határőrizet fejlesztésében: technikai eszközökkel, képzésekkel és pénzügyi támogatással segítik a haditengerészetet és a biztonsági szerveket. Az uniós források jelentős része ma már nem humanitárius célokra, hanem határellenőrzésre és biztonságpolitikára irányul.
2024 májusában az EU egymilliárd eurós támogatási csomagot jelentett be Libanon számára. Bár a hivatalos kommunikáció humanitárius és stabilizációs célokat hangsúlyozott, a kutatók szerint a források döntő része a biztonsági struktúrák megerősítésére ment el, miközben a menekültek ellátása háttérbe szorult.
Nadia Nameh, a Bejrúti Amerikai Egyetem kutatója szerint az új támogatási rendszer lényege éppen ez az eltolódás: "a pénzek túlnyomó része a határvédelemhez és a biztonsági erőkhöz kerül, nem a humanitárius segítséghez."
Deportálások, visszatérések, új menekülthullám
A Bassár el-Aszad-rezsim 2024-es bukása után Libanonban megnőtt a visszatoloncolások és az „önkéntes visszatérések” száma: 2025-ben közel 400 ezer regisztrált menekült tért vissza Szíriába, sokszor romokban álló településekre.
Közben új menekülthullám is érkezik: elsősorban szíriai alaviták, akik az új szíriai politikai környezetben diszkriminációval és erőszakkal szembesülnek. Becslések szerint egy év alatt már több mint százezren menekültek Libanonba.
A szakértők szerint az uniós migrációs megállapodások nem kezelik a válság kiváltó okait, nem teremtenek hosszú távú megoldásokat, és nem vezetnek strukturális reformokhoz. Ehelyett a migráció visszaszorítását rendészeti és biztonságpolitikai eszközökkel próbálják elérni, ami egyszerre növeli a kiszolgáltatottságot és az embercsempészet iránti keresletet.
A riport összképe szerint Libanon ma már nem befogadó országként, hanem az európai határvédelem kiszervezett ütközőzónájaként működik, ahol az uniós források elsődleges célja nem a menekültek védelme, hanem a mozgásuk megakadályozása.
