A magyar kormány idén is meghirdette a „Szülőföldön magyarul” elnevezésű programot, amelynek keretében rekordszámú határon túli magyar diák kapott pénzbeli támogatást iskolakezdésre – írja az Mfor.hu.
A 2024/2025-ös tanévre több mint 232 ezer diák jelentkezett a programba, akik közül több mint 227 ezren sikeresen pályáztak. A támogatás összege fejenként 100 ezer forintnak megfelelő értékű – ez az összeg évek óta változatlan, de az idei pályázói létszám minden korábbit meghaladott.
A támogatásban részesülők többsége erdélyi diák, a pályázók körülbelül kétharmadát teszik ki. A kedvezményezettek nagy része közoktatásban tanuló gyermek, számuk mintegy 217 ezer fő, míg az egyetemisták közül 10 ezren kapták meg a támogatást. A pályázatok 98 százalékát bírálták el pozitívan.
Belföldön nincs hasonló támogatás – 17 éve változatlan a családi pótlék
Bár a határon túli magyaroknak biztosított iskolakezdési támogatás összege jelentős segítséget jelenthet a tanévkezdéskor, a belföldi magyar családok idén sem számíthatnak hasonló típusú juttatásra.
A magyarországi családok számára a kormány mindössze annyit biztosít, hogy augusztusban kiutalja a szeptemberi családi pótlékot. Ez az intézkedés évek óta változatlan, az összegek pedig 2008 óta nem emelkedtek. A családi pótlék mértéke 17 éve ugyanaz: például egy kétgyermekes család esetén ez gyermekenként 13 300 forint havonta.
A 2024-es költségvetés alapján a belföldi családok támogatására 510 millió forintot különítettek el – ugyanannyit, mint a tavalyi évben. Ezzel szemben a külhoni diákok támogatására fordított összeg még nem ismert, de a létszámnövekedés alapján várhatóan meghaladja a korábbi éveket.