A napokban futótűzként terjedt el az interneten egy sokkoló fotó, amelyen egy ukrán hadifogoly hasába karcolták a „Dicsőség Oroszországnak” (Glory to Russia) feliratot - írta a Meduza. A képen több más kínzásra utaló nyom is látható: hegek, sérülések és sebészeti beavatkozás jelei. Most az ukrán védelmi minisztérium alá tartozó HUR (Fő Hírszerzési Igazgatóság) hivatalosan is megerősítette, hogy a fénykép valódi.
A képet június 9-én tette közzé a Clash Report nevű X-fiók, ahonnan az gyorsan elterjedt a közösségi médiában és több hírportálon is.
A HUR szóvivője, Andrij Juszov a United News ukrán televíziós műsorban nyilatkozott az ügyről. Mint elmondta, a képen szereplő férfi valóban egy ukrán katona, aki azóta már kiszabadult és részt vett egy korábbi fogolycserében.
„Sajnos ez egy valódi fotó. Egy korábbi fogolycseréből származik. Egy regionális központban készült, ahol a fiúk rehabilitáción vesznek részt. Egy orvos nem bírta ki, hogy ne készítsen képet róla, és fel is töltötte. Ez is mutatja, min mennek keresztül a védőink a fogságban” – mondta Juszov.
A képet tehát egy orvos készítette a katona hazatérése után, az orvosi vizsgálat során. A férfi most rehabilitáción van, állapotáról részleteket egyelőre nem közöltek.
After being exchanged, a Ukrainian prisoner of war showed his body covered in multiple mutilations and a burned-in inscription that read ‘Glory to Russia.’ pic.twitter.com/c8BxoFvXnZ
— Clash Report (@clashreport) June 9, 2025