Kijev a tűzszünet mielőbbi megvalósítását tűzte ki célul, és ennek érdekében nyilvánosságra hozta a második isztambuli tárgyalási fordulóra szánt szempontjait. A megbeszélés kedden esedékes, de Oroszország egyelőre nem mutat hajlandóságot a megállapodásra, és memorandumtervezetet sem adott át. Az ukrán javaslat viszont már nyilvános - tudósított a Telex.
Közben a harcok folytatódnak: az orosz dróntámadások továbbra is intenzívek, a frontvonalon pedig enyhe orosz fölény érzékelhető. Vasárnap ugyanakkor Ukrajna végrehajtotta eddigi legnagyobb dróntámadását, amellyel jelentős veszteségeket okozott az orosz légierőnek, több stratégiai bombázót is megsemmisítve. A támadás azt is jelezte, hogy az orosz katonai létesítmények több ezer kilométerre a frontvonaltól sem védettek.
Mi szerepel az ukrán javaslatban?
Az ukrán fél szerint a béketárgyalásoknak átfogó garanciákat kell tartalmazniuk, többek között:
-
A NATO-hoz és EU-hoz való csatlakozás jogának fenntartása, bár Ukrajna elismeri, hogy ez a szövetségek döntésétől függ.
-
Katonai függetlenség megőrzése, azaz Ukrajna nem fogad el külső korlátozást hadereje méretére vonatkozóan, és baráti országokkal továbbra is szoros katonai együttműködésre törekszik.
-
Nemzetközi garanciák a tartós békére, hogy ne ismétlődhessen meg a háború egy jövőbeni megállapodás után.
-
Azonnali tűzszünet szükségessége, amelyet az Egyesült Államok is szorgalmaz – az ország Donald Trump közvetítésével tárgyalásokat is folytat a felekkel.
-
A befagyasztott orosz vagyon visszatartása, egészen addig, amíg Moszkva nem fizet jóvátételt Ukrajnának.
A legnagyobb visszhangot azonban az a pont keltette, miszerint a jelenlegi frontvonal lehetne a tárgyalások kiindulási pontja – de csak egy teljes, feltétel nélküli tűzszünet után. Ez fontos változás az ukrán álláspontban, mivel eddig a hivatalos nyilatkozatok kizárták a területi kérdések tárgyalását.
Bár Ukrajna továbbra sem ismeri el az orosz annexiót – sem a 2014 óta megszállt Krím, Donyeck és Luhanszk területeit, sem a háború alatt elfoglalt régiókat –, a mostani javaslat azt sugallja, hogy a status quo tárgyalási alapként szolgálhat egy későbbi egyezményhez.
Egy másik lehetséges kompromisszum: egyes szankciók fokozatos enyhítése a tárgyalások eredményeinek függvényében. Ez is olyasmi, ami nyitottabbá teheti Moszkvát a folytatásra, bár érdemi áttörés egyelőre nem körvonalazódik.
Az ukrán javaslat része még minden elhurcolt civil – köztük gyerekek – hazatérésének követelése, valamint a hadifoglyok kölcsönös szabadon bocsátása. Ez utóbbi ügyben már történt előrelépés: az első isztambuli tárgyalás ezres nagyságrendű fogolycserét eredményezett.