Többen megsérültek, amikor egy autó belehajtott az ünneplő tömegbe Liverpool belvárosában – számolt be róla a BBC. A város utcáit több ezren lepték el, hogy a Liverpool FC bajnoki címét ünnepeljék. A klub játékosai korábban győzelmi parádén, egy emeletes buszon vonultak végig a városon, több tízezer szurkoló jelenlétében.
Őrizetbe vették a sofőrt
A Merseyside-i rendőrség közlése szerint a baleset május 26-án, hétfő este 6 óra után történt a belvárosi Water Streeten.
„Bejelentést kaptunk arról, hogy egy autó több gyalogossal ütközött. Az autó a helyszínen megállt, a sofőrt őrizetbe vettük” – közölte a rendőrség.
A mentőszolgálat a riasztást követően azonnal a helyszínre érkezett, ahol több sérültet láttak el, de egyelőre nem tudni pontosan, hány ember sérült meg és milyen súlyosan.
Fokozott biztonsági intézkedések mellett zajlott az ünneplés
A Liverpool FC diadala után a városban szervezetten zajlott az ünneplés, a játékosok biztonsági kísérettel vonultak a szurkolók között. A rendőrség már napközben több ezer embert várt az utcákra, és fokozott rendőri jelenlétet biztosított. A történtek fényében a hatóságok most nem zárják ki, hogy további biztonsági intézkedésekre lesz szükség a városban.
Az eset körülményeit jelenleg is vizsgálják. A hatóságok egyelőre nem közölték, hogy szándékos cselekmény történt-e, vagy balesetről van szó.