Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen szerint a világpolitika drámai változásainak időszakát éljük, amelyben az Európai Uniónak új, aktívabb szerepet kell vállalnia. Egy, a Zeit számára adott interjúban kifejtette: az EU-nak meg kell tanulnia kilépni a belső fejlődés fókuszából, és vezető szerepet kell vállalnia a globális geopolitikában, mert „a Nyugat, ahogy eddig ismertük, már nem létezik” - írta meg a hvg.
Von der Leyen szerint az EU hosszú ideig befelé figyelt, a belső gazdasági és politikai integrációra koncentrált. „Azt hittük, hogy a gazdasági és politikai szabadság előbb-utóbb mindenhova elér”, de mára kiderült, hogy a történelem – vele együtt pedig a geopolitikai konfliktusok – visszatértek. A jelenlegi világrend már nem stabil, hanem bizonytalan és kiszámíthatatlan, amit a Kína és az Egyesült Államok közötti hatalmi harc, valamint Putyin terjeszkedési törekvései is súlyosbítanak.
A Bizottság elnöke szerint az EU most politikailag készen áll arra, hogy határozottabban lépjen fel globálisan. Ezt jelzi többek között a 800 milliárd eurós közös katonai fejlesztés, de az is, hogy a gazdasági térben is nő az Unió súlya. Ugyanakkor Von der Leyen elkötelezett atlantistának tartja magát, és az Egyesült Államokkal való együttműködést továbbra is kulcsfontosságúnak tartja, noha úgy látja, hogy a transzatlanti kapcsolatok új alapokra helyeződnek.
„Tapasztalatból tudjuk, hogy ugyan Putyin néha szünetet tart, de az imperialista ambícióinak nincsenek határai”, figyelmeztetett, utalva arra, hogy az orosz elnök Ukrajnával szemben nem érte el célját, de a jövőben akár NATO-tagország is célponttá válhat. Ezzel párhuzamosan úgy látja, hogy az amerikai atomernyő továbbra is védi Európát, de az önállóbb európai védelem elkerülhetetlen irány.
Von der Leyen szerint Európa az elmúlt időszakban erősebb lett, és ez nemcsak az EU-ra, hanem az Egyesült Királyságra, Norvégiára, sőt Kanadára is igaz. Szerinte Európa ma már világos célokkal tárgyal Amerikával, például a vámokról és a digitális szolgáltatásokról, amelyek különösen érzékeny témák, mivel az amerikai szolgáltatók az európai digitális piac 80 százalékát uralják.
„Európa még mindig egy békeprojekt. Nincsenek haverjaink vagy oligarcháink, akik átírják a szabályokat” – mondta Von der Leyen. Úgy látja, hogy bár vannak megosztottságok az Unióban, azok gyakran külső forrásból szítottak, és válság idején az EU-tagállamok összetartanak. Emellett kiemelte, hogy még messze nem merítették ki az együttműködés lehetőségeit az uniós jog keretein belül.
Zárásként Von der Leyen arról beszélt, hogy bár sokan túlzott bürokráciával és lassú döntéshozatallal azonosítják az EU-t, már úton van az a javaslatcsomag, amely ezt megváltoztatná, és amely mögött széles körű támogatás áll. „Pénzt máshol is szerezhetsz a világban. De hol akarod felnevelni a gyermekeidet?” – tette fel a kérdést.