A Spanyolországot tavaly november óta kisebbségi koalícióban kormányzó baloldali párt 41. kongresszusán a küldöttek 90 százaléka támogatta a pártvezető megerősítését posztján, amelyet egy évtizede tölt be. Más jelölt nem indult a tisztségért.
Pedro Sánchez köszönetet mondott a tagságnak kiállásáért a "jó és rossz időkben egyaránt", amikor "meg kell védeni az igazságot a hazugsággal", a demokráciát "a tekintélyelvű magatartással" szemben.
Szót emelt az álhírek és dezinformációs kampányok ellen, amelyeknek pártja ki van téve.
"Nem bocsátják meg nekünk, hogy mi jobban kormányozunk, mint ők" - jegyezte meg a jobboldali ellenzéki pártokra utalva.
Mint mondta, az egymást követő támadásokra új, progresszív politikával fognak reagálni. Bejelentette: létrehoznak egy nagy állami lakásvállalatot a tervezett kormányzati bérlakásprogram megvalósításához.
"Ez a győztesek pártja, itt nemcsak álmodozunk az utópiákról, hanem valóra is váltjuk" - jelentette ki, hangsúlyozva, hogy a PSOE célja, hogy 2027-ben választásokat nyerjen Spanyolországban.
Botrányok és bírálatok árnyékában
A nagyobbik kormánypárt körül több botrány is kirobbant az utóbbi időben a miniszterelnök közvetlen környezetét, feleségét, testvérét, és egykori közlekedési miniszterét érintő, korrupció gyanújával indult bírósági ügyek miatt.
Emellett a közvélemény bírálta a kabinetet az egy hónappal ezelőtti, több mint 200 ember halálát okozó áradások kezelésével kapcsolatban is. A királyi párral a katasztrófa helyszínére látogató miniszterelnököt testőreinek kellett kimenekítenie, miután a dühös tömeg sarat és műanyagpalackokat dobálva fogadta a delegációt, és Pedro Sánchez ütés érte a hátán.