363.90 Ft

325.93 Ft

Támogatás
friss

Szigorítás: erősebb AI-szabályozásra készülnek a demokraták az amerikai Kongresszusban

10perc.hu

Kiemelt kategóriák

Belföld Gazdaság Külföld Kultúra Sport Tech Életmód Autó

További kategóriák

Szórakozás
Külföld

Olvasási idő: 5 perc

Kétfrontos háborúra készülhet Izrael? Bármikor elindulhat Gáza szárazföldi megszállása, északon egyre hevesebbek a Hezbollah támadásai

Mindeközben közzétette a meggyilkolt zsidó csecsemők képeit az izraeli kormány, hogy a világ csak egy töredékét lássa a Hamász által elkövetett borzalmaknak.

Hirdetés

Az izraeli haderő gyalogsága és tankjai „rajtaütéseket" hajtanak végre a Gázai övezetben – számolt be a Sky News az izraeli hadsereg szóvivőjére hivatkozva. „Az akciók célja a rakétákat kilövő terroristák és a túszok felkutatása” – közölte Daniel Hagari, hozzátéve, hogy legalább 120 izraeli túszt tart fogva a Hamász az övezetben.

A Jerusalem Post című lap arról számolt be, hogy az izraeli hadsereg a gázai övezetbe való behatolása során eltűnt izraeliek holttestére bukkant. A lap tudósítása szerint a holttesteket pénteken találta meg a 7. dandár a határvidéken. A lap nem közölte a halottak számát, csak annyit írt, hogy a holttesteket izraeli területre vitték.

Az izraeli védelmi erők megölték a Hamász egyik vezetőjét az éjszaka során. Állításuk szerint egy légicsapás végzett a Hamász légierejét irányító Murad Abu Muraddal. Az IDF szerint Abu Muradnak komoly szerepe volt az október 7-i támadás koordinálásában.


Az izraeli hadsereg a gázai övezetbe való behatolása során eltűnt izraeliek holttestére bukkant    Fotó: AP


Ezek az akciók az első jelei a teljes szárazföldi offenzívának, amely órákon belül megindulhat azt követően, hogy az izraeli hadsereg felszólította a Gázai övezet északi részében élőket, hogy hagyják el otthonaikat. Már több mint 400 ezren hagyták el Gáza északi övezetét, miután az izraeli hatóságok a terület kényszerkiürítését rendelték el egy közeli katonai művelet kezdete előtt - közölte az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Irodája (OCHA).

A Gázai övezet északi részén élő civileknek az izraeli hadsereg azt az utasítást adta, hogy ma két úton induljanak dél felé. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szóvivője, Avichay Adraee az X-en, korábban Twitteren arabul közzétett közleményében azt mondta, hogy helyi idő szerint 10 és 16 óra között (7 és 13 óra GMT) két útvonalat lehet használni.

A Gázai övezetben élőknek azt tanácsolták, hogy Beit Hanuntól délre, Khan Yunisba menjenek, még az izraeli hadsereg esetleges szárazföldi offenzívája előtt. A tengerpart közelében élőknek szintén javasolták, hogy a Daldul és az Al-Sana utakon Szalah Al-Din és Al-Bahr felé mozogjanak.


A Hamász fegyveresei egész családokat gyilkoltak halomra múlt szombati támadásuk során     Fotó: Facebook


Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel Ammánban folytatott tárgyalásán Mahmúd Abbász palesztin elnök kijelentette: elutasítja "a gázai palesztinok erőszakos kitelepítését" - jelentette a WAFA hivatalos palesztin hírügynökség.

Ez a lépés "egy második nakbát" idézne elő - mondta Abbász, utalva a palesztinok tömeges kitelepítésére, illetve menekülésére az 1948-as háború után. A humanitárius katasztrófa elkerülésére egyúttal humanitárius folyosók megnyitásának azonnali engedélyezését követelte a tengerparti övezetben.

Mindkét oldalon elítélte továbbá civilek meggyilkolását vagy bántalmazását, és felszólított a fogvatartottak szabadon bocsátására. Abbász hangsúlyozta, hogy a palesztin nép jogainak biztosítása elengedhetetlen a biztonság és a béke érdekében, és ehhez a kétállami megoldást kell szem előtt tartani. Ennek értelmében létre kell jönnie egy független, szuverén palesztin államnak az 1967-es hatnapos háború előtti határokkal, valamint Kelet-Jeruzsálemmel mint palesztin fővárossal.


Egy véres gyerekszoba is látható az izraeli kormány által nyilvánosságra hozott képeken, ezzel bizonyítva a Hamász által elkövetett borzalmakat     Fotó: X (Twitter)


Eközben Izrael északi, Libanonnal határos vidékén is forrnak az indulatok, itt a Hezbollah libanoni fegyveresei nyitnak gyakran tüzet az izraeli katonákra. Az AP beszámolója szerint egy izraeli gránát a környéken zajló összecsapásokról tudósító nemzetközi újságírók közé csapódott be, egy ember meghalt – a Reuters hírügynökség közölte, hogy a támadásban az egyik videósuk hunyt el –, hatan pedig megsebesültek.

Mindeközben közzétette a meggyilkolt zsidó csecsemők képeit az izraeli kormány. A miniszterelnök szóvivője elmondta: azért döntöttek a sokkoló képek megosztása mellett, hogy "a világ csak egy töredékét lássa a Hamász által elkövetett borzalmaknak”. A képek még a múlt szombati támadás után készültek.

A kitakart képek mögött álló valóságot így sem rejtették el. A Blikk cikke szerint vérben forgó csecsemő, teljesen elégett holttest és egy véres gyerekszoba is látható a képeken. A terroristák múlt szombaton beszivárogtak a városokba, egész családokat gyilkoltak meg, embereket gyújtottak fel, nőket erőszakoltak meg, gyerekeket öltek meg és több mint 150 embert ejtettek fogságba.

Külföld

2026. november 6.

Gyermekpornográfia birtoklásával vádolják Meghan hercegné 82 éves apját

Gyermekpornográfia birtoklásával vádolják Meghan hercegné 82 éves apját
Rendőrség
Nyomozás
Az FBI Floridában őrizetbe vette Thomas Markle Sr.-t, akit szövetségi vádemelés alapján gyermekpornográfia birtoklásával gyanúsítanak. A férfi tagad. Bővebben...
Ajánljuk még

Külföld

2026. november 6.

Szigorítás: erősebb AI-szabályozásra készülnek a demokraták az amerikai Kongresszusban

Donald Trump
Mesterséges intelligencia
AI
Fehér Ház
A Kongresszust januártól irányító demokraták a Reuters szerint több AI-törvényt készítenek elő, a Fehér Ház azonban ellenzi a kötelező szabályozást. Bővebben...

Külföld

2026. november 6.

A Dior karácsonyi animációját AI-használattal vádolja egy stúdióvezető

A Dior karácsonyi animációját AI-használattal vádolja egy stúdióvezető
Film
Mesterséges intelligencia
AI
A Dior kézzel rajzolt animációként mutatta be Sylvain Chomet karácsonyi filmjét, egy stúdióvezető szerint viszont jelentős részét AI készíthette. Bővebben...
Ajánljuk még

Külföld

2026. november 6.

Az Európai Bizottság szerint két év alatt több mint felére csökkent az illegális határátlépések száma

Az Európai Bizottság szerint két év alatt több mint felére csökkent az illegális határátlépések száma
Brüsszel
Európai Unió
Európai Bizottság
Az Európai Bizottság pénteki jelentése szerint két év alatt több mint felére csökkent az illegális határátlépések száma, a visszaesés pedig idén is folytatódott. Bővebben...

Hirdetés

Külföld

2026. november 6.

Uniós jogsértést gyanít az Európai Bizottság a TikTok ajánlórendszerében

Uniós jogsértést gyanít az Európai Bizottság a TikTok ajánlórendszerében
TikTok
Európai Bizottság
Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a TikTok algoritmusa káros tartalmak felé terelheti a kiskorúakat, ami sérti az uniós digitális szabályokat. Bővebben...

Külföld

2026. november 6.

Tűzijátékkal támadták a mentőegységeket Skóciában, hét embert vettek őrizetbe Glasgow-ban

Tűzijátékkal támadták a mentőegységeket Skóciában, hét embert vettek őrizetbe Glasgow-ban
Bűncselekmény
Rendőrség
Skócia több pontján tűzijátékkal támadták a rendőröket, mentősöket és tűzoltókat. Glasgow-ban hét embert vettek őrizetbe, egy rendőrautó kiégett. Bővebben...

Külföld

2026. november 6.

A szupermarketek és vértárolók hűtőit is elérték a hackerek

A szupermarketek és vértárolók hűtőit is elérték a hackerek
Bűncselekmény
Technológia
Az amerikai hatóságok szerint a hackerek világszerte támadják az ipari hűtőrendszereket. Európában szupermarketek és vérkészítmény-tárolók is érintettek. Bővebben...
Ajánljuk még

Külföld

2026. november 6.

Marco Rubio cáfolta, hogy távozna Donald Trump kormányából a félidős vereség után

Donald Trump
Fehér Ház
NAK
Marco Rubio
Külügyminisztérium
Marco Rubio külügyminiszter szerint Trump mandátumának végéig marad. A Fehér Ház Pete Hegseth távozását is tagadta, Trump megtartaná a védelmi minisztert. Bővebben...

Külföld

2026. november 6.

Lemondott Santiago Peña, paraguayi elnök, miután összeomlott a paraguayi Ueno bank

Lemondott Santiago Peña, paraguayi elnök, miután összeomlott a paraguayi Ueno bank
Bank
Jegybank
Santiago Peña videóüzenetben kért bocsánatot. Az OTP 2026-ban közel 10 százalékos részesedést szerzett a bankban, de szerinte ez csekély kitettség. Bővebben...

Hirdetés

Külföld

2026. november 5.

Zelenszkij az iberoamerikai országoktól kért segítséget az orosz támadások miatt

Zelenszkij az iberoamerikai országoktól kért segítséget az orosz támadások miatt
Ukrajna
Háború
Volodimir Zelenszkij
Európai Bizottság
Az ukrán elnök transzformátorokat, kábeleket és áramfejlesztőket kért a madridi iberoamerikai csúcstalálkozó résztvevőitől. Bővebben...

Külföld

2026. november 5.

Orosz ultranacionalista csoport nevében küldtek bombafenyegetést hat olaszországi járatnak

Orosz ultranacionalista csoport nevében küldtek bombafenyegetést hat olaszországi járatnak
Olaszország
Terrortámadás
Wizz Air
Róma
London
Egy Aer Lingus-gépet francia katonai bázisra irányítottak, a LOT nem talált veszélyes eszközt. Magyarországra induló vagy érkező járatot nem ért fenyegetés. Bővebben...
Ajánljuk még

Külföld

2026. november 5.

Zelenszkij nagyobb mértékű amerikai segítségben reménykedik a választások után

Zelenszkij nagyobb mértékű amerikai segítségben reménykedik a választások után
Egyesült Államok
Ukrajna
Vlagyimir Putyin
Háború
Volodimir Zelenszkij
Az ukrán elnök azt nyilatkozta a ZDF német közszolgálati televíziónak, hogy a demokraták erősebb kiállása nyomást gyakorolhat Putyinra, és több segítséget hozhat Kijevnek. Bővebben...

Külföld

2026. november 5.

Megkezdődtek az izraeli kormányfőjelölési egyeztetések Jichák Hercog államfőnél

Választás
Izrael
Benjámín Netanjáhú
A helyi média szerint Gadi Ejzenkot több ajánlást kaphat, mint Netanjahu. A Vallásos Cionizmus és a Sasz Netanjahut támogatja. Bővebben...

Külföld

2026. november 5.

A szerb titkosszolgálat megfigyelhetett egyetemistákat, ügyészeket és újságírókat is - Van, akinek a telefonján Pegasus szoftvert találtak

A szerb titkosszolgálat megfigyelhetett egyetemistákat, ügyészeket és újságírókat is - Van, akinek a telefonján Pegasus szoftvert találtak
Rendőrség
Választás
Tüntetés
Ügyészség
Szerbia
Nyomozás
A BIA júniustól októberig figyelte a Radar munkatársait, és ügyészeket is ellenőrizhetett. A titkosszolgálat visszautasítja az állításokat. Bővebben...

Hirdetés

Külföld

2026. november 5.

Holtan találták Hubert Aiwanger bajor miniszterelnök-helyettest egy berlini szállodában

Holtan találták Hubert Aiwanger bajor miniszterelnök-helyettest egy berlini szállodában
Rendőrség
Miniszterelnök
Németország
Ügyészség
A Szabad Választók elnökének holttestét szerda este találták meg. A rendőrség és az ügyészség vizsgálja a halál okát és körülményeit. Bővebben...
Ajánljuk még

Külföld

2026. november 5.

Zelenszkij Trump megbízottjaival egyeztetett az abu-dzabi tárgyalásokról

Zelenszkij Trump megbízottjaival egyeztetett az abu-dzabi tárgyalásokról
Donald Trump
Ukrajna
NATO
Oroszország
Háború
Volodimir Zelenszkij
A 90 perces telefonbeszélgetésen a háromoldalú tárgyalások előkészítéséről, a légvédelemről és a háború utáni garanciákról is szó esett. Bővebben...

Külföld

2026. november 5.

Meghalt Alan Jones, az utolsó ausztrál Forma–1-es világbajnok

Meghalt Alan Jones, az utolsó ausztrál Forma–1-es világbajnok
Forma 1
Ausztrália
Sport
Az ausztrál pilóta 1980-ban a Williams versenyzőjeként nyert világbajnokságot, visszavonulása után televíziós kommentátorként dolgozott. Bővebben...

Külföld

2026. november 4.

Megszólalt a kapus, akivel összeütközve életét vesztette Jesús de Miguel

Megszólalt a kapus, akivel összeütközve életét vesztette Jesús de Miguel
Labdarúgás
Bűncselekmény
Rendőrség
Sport
Tragédia
Az Andorra kapusa a klub közleményében emlékezett a Tenerife elhunyt játékosára, a spanyol rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt nyomoz. Bővebben...

Külföld

2026. november 4.

Trump több posztban is nekiment a Fox Newsnak a republikánusok veresége miatt

Trump több posztban is nekiment a Fox Newsnak a republikánusok veresége miatt
Egyesült Államok
Donald Trump
Választás
Háború
A Truth Socialön az elnök a csatorna közvélemény-kutatásait és egyik műsorvezetőjét is bírálta, a New York Timesnak viszont azt mondta, elfogadja az eredményt. Bővebben...

Hirdetés

Ajánljuk még

Külföld

2026. november 4.

Kompromisszumokra kényszerülhet Trump a demokraták félidős győzelme után

Kompromisszumokra kényszerülhet Trump a demokraták félidős győzelme után
Donald Trump
JD Vance
Marco Rubio
Mészáros Tamás szerint a demokraták félidős sikere után alkukra kerülhet sor, mivel a költségvetéshez és a kinevezésekhez is megegyezésre lesz szükség. Bővebben...

Külföld

2026. november 4.

Az izraeli államfő felszólalt az arabok megbélyegzése ellen

Az izraeli államfő felszólalt az arabok megbélyegzése ellen
Izrael
Nyomozás
Az izraeli államelnök szerdán megkapta a választás hivatalos eredményét és kompromisszumot sürgetett a pártokkal egy esetleges újabb választás elkerülésének érdekében. Bővebben...

Külföld

2026. november 4.

Večernji List: Putyinnak is figyelmeztetés Orbán, Vucic és Trump bukása

Večernji List: Putyinnak is figyelmeztetés Orbán, Vucic és Trump bukása
Egyesült Államok
Donald Trump
Választás
Orbán Viktor
Vlagyimir Putyin
A horvát napilap szerint a korábban leválthatatlannak hitt vezetők bukása azt mutatja, hogy erősödik az ellenállás a személyi kultusszal szemben. Bővebben...

Külföld

2026. november 4.

Donald Trump szerint nem őt terheli a felelősség a republikánusok vereségéért

Donald Trump szerint nem őt terheli a felelősség a republikánusok vereségéért
Egyesült Államok
Donald Trump
Választás
Az elnök a Fox News adásában azt mondta, élni fog a vétójogával, de nyitott az együttműködésre, és nem kérdőjelezi meg az eredményeket. Bővebben...
Ajánljuk még

Külföld

2026. november 4.

Bocsánatkérést és kártérítést követel Vuhan Missouri főügyészeitől

Bocsánatkérést és kártérítést követel Vuhan Missouri főügyészeitől
Egyesült Államok
Kína
Koronavírus
Járvány
A vuhani önkormányzat, a Vuhani Virológiai Intézet és a Kínai Tudományos Akadémia szerint az amerikai állam koholt vádakat terjesztett a járványról. Bővebben...

Hirdetés

Külföld

2026. november 4.

Jelentős vereséget szenvedett Trump republikánus pártja a félidős választásokon

Jelentős vereséget szenvedett Trump republikánus pártja a félidős választásokon
Egyesült Államok
Donald Trump
Választás
Politika
A Reuters részeredményeken alapuló jelentése szerint a demokraták hat szenátusi és legalább nyolc képviselőházi helyet hódítottak el a republikánusoktól. Bővebben...

Külföld

2026. november 3.

Trump bejelentette: év végén leállítaná Izrael katonai támogatását

Trump bejelentette: év végén leállítaná Izrael katonai támogatását
Egyesült Államok
Donald Trump
Háború
Izrael
Irán
Az amerikai elnök a Fox Newsban jelentette be, hogy év végén megszűnik Izrael katonai támogatása, de nem tisztázta, pontosan milyen juttatásokról van szó. Bővebben...

Külföld

2026. november 3.

Montenegró kormánypártja vizsgálná a korábbi szerb vezetés feltételezett befolyását

Montenegró kormánypártja vizsgálná a korábbi szerb vezetés feltételezett befolyását
Választás
Szerbia
Montenegró
A montenegrói kormánypárt meghallgatást kezdeményezett, amely az Alta Bank, az Alta Pay és a Telekom Srbija montenegrói cégének szerb kapcsolatait vizsgálná. Bővebben...
Ajánljuk még

Külföld

2026. november 3.

A Google-t perlő magyar cég ügyében foglalt állást az uniós bíróság főtanácsnoka

A Google-t perlő magyar cég ügyében foglalt állást az uniós bíróság főtanácsnoka
Google
Bíróság
Egy magyar cég és a Google között zajlik per: megállapították, hogy a sajtócikkeket válaszaiban felismerhetően átvevő chatbot sértheti a kiadók jogait. Bővebben...

Külföld

2026. november 3.

Elesett hatalmas lottónyereményétől egy kínai férfi, mert lekéste a beváltási határidőt

Elesett hatalmas lottónyereményétől egy kínai férfi, mert lekéste a beváltási határidőt
Egy kínai férfi a határidő után jelentkezett nyertes lottószelvényével, a bíróság elutasította keresetét, és a perköltséget is neki kellett állnia. Bővebben...

Hirdetés

Külföld

2026. november 3.

Összehangolja lépéseit a Netanjahu-kormány leváltására az izraeli változáspárti tömb

Összehangolja lépéseit a Netanjahu-kormány leváltására az izraeli változáspárti tömb
Izrael
Benjámín Netanjáhú
Az izraeli kormányváltó pártok kedden egyeztették az új kabinet megalakítását. Csak az csatlakozhat, aki elfogadja Gadi Ejzenkot négy alapelvét. Bővebben...