Nagyon úgy tűnik, hogy az orosz gazdaság sokkal kisebb mértékben érintették meg az ukrajnai invázió miatt bevezetett nyugati szankciók, mint azt az Európai Unió tagállamai remélték. Ha szigorúan a számokat nézzük, a remélt 12 százalék helyett mindössze 2,1 százalékkal esett vissza Oroszország gazdasága.
A BBC szerint ugyan sokan az adatok megbízhatatlanságával magyarázzák mindezt, vélhetően alaposan meglepte a világot az orosz gazdaság rugalmassága. Ugyanis a szankciók ellenére a magas energiaárak – kőolaj és földgáz –, valamint a katonai ipar fellendülése talpon tartja Moszkvát.
Ráadásul csak kezdeti sokkot okozott az, hogy a 2022. február 24-én elindított ukrajnai inváziót követően nyugati cégek százai vonultak ki Oroszországból. Tény, bezárt az oroszországi tőzsde, a rubel elkezdett zuhanni, az emberek sorra vették ki a bankszámlájukról a pénzüket – és ez arra a következtetésre engedte a nemzetközi pénzvilágot, hogy a szankciókkal minimum 15 százalékkal csökken az orosz gazdaság, míg Joe Biden amerikai elnök, már 50 százalékos visszaesésről beszélt.
A Kreml eddig megoldotta az orosz gazdaság talpon maradását Fotó: TASSZ
Ám ez nem következett be, ugyanis 2022 nagy részében Oroszország energiaexportja nem állt le. Ugyanis a szankciók miatt maximum az európai szállítások szenvedtek jelentős visszaesést, ugyanakkor ma már Kína, India és más országok folyamatosan vásárolják fel a Nyugatnak nem kellő orosz olajat.
Az olaj, a gáz, a kőolajtermékek és más orosz exportcikkek, köztük az élelmiszerek és a műtrágyák világpiaci árának emelkedése hozzájárult Oroszország exportbevételeinek növekedéséhez. Ráadásul a kivonult nyugati cégek helyét helyi vállalkozók foglalták el: a McDonald’s helyett júniusban megjelent a „Vkusno i Tocska”, azaz „Ízletes és ennyi” hálózat, amely lassan igazi sikertörténetté válik.
Bár a feldolgozóipar és a kiskereskedelem volt néhány olyan ágazat, amely 2022-ben visszaesett, ugyanakkor az orosz fegyveres erők számára történő felszerelések előállítása az ország gyárainak folyamatos megrendelést és munkát biztosított, és az autók helyett fegyverek gyártásával lendítette fel a gazdaságot.
A McDonald’s helyett júniusban megjelent a „Vkusno i Tocska”, azaz „Ízletes és ennyi” hálózat Fotó: rosbalt.ru
A bevezetett szankciók sem voltak tökéletesek, ugyanis bőven voltak olyanok, akik ezeket kijátszva továbbra is üzleteltek Oroszországgal. Például olyan országokon keresztül növelték Moszkva bevételeit, melyek nem voltak rajta a szankciós listákon, de egyre gyakrabban merült fel a kriptovaluták használata is.
Persze ez nem azt jelenti, hogy a szankcióknak nincsenek hatásaik Moszkvára, ám ezek – most már jól láthatóan – csak hosszútávon lehet olyan hatással, amit nyugaton remélnek tőle. Ugyanis rövidesen érezhető lesz a csúcstechnológiás termékek, például a mikrochipek beszerzésének nehézségei, melyek hiánya visszafogják majd a termelést, illetve csökkentik az olaj- és gázmezők kitermelését.