Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdasági miniszter bejelentette: a Tisza-kormány a lehető leggyorsabban visszaállítja az Ukrajnából érkező élelmiszerek importtilalmát. A miniszter Facebook-posztban közölte, hogy a szükséges jogszabályok megalkotása már folyamatban van, és az agrártárca haladéktalanul megteszi a szükséges jogi lépéseket.
A bejelentés részben reakció a Fidesz–KDNP-frakció lépésére: Gulyás Gergely frakcióvezető az új kormányt mulasztással vádolta az ügyben, és törvényjavaslatot terjesztett be az ukrán agrártermékekre vonatkozó importkorlátozások visszaállítására. Bóna erre reagálva leszögezte: a korábbi Fidesz-kormány súlyos jogalkotási csapdát hagyott maga után, mert miközben éveken át a gazdák védelmét hirdette, a gyakorlatban nem gondoskodott arról, hogy az importot korlátozó szabályok a veszélyhelyzet megszűnése után törvényi szinten is fennmaradjanak.
„Nem fogjuk engedni, hogy ukrán vagy bármilyen más importtermék veszélybe sodorja a magyar gazdák megélhetését és a magyar emberek egészséges élelmiszerrel való ellátását." – Bóna Szabolcs, agrárminiszter
Húsok, gabonák, olajok – széles körű tilalom készül
A tervezett importtilalom rendkívül széles termékkört érint. A korlátozás kiterjed a szarvasmarha-, sertés-, juh-, kecske- és baromfihúsra frissen, hűtve és fagyasztva egyaránt, valamint a madártojásra és a fagyasztott zöldségekre. A gabonafélék közül a búza, rozs, árpa és kukorica mellett a hajdina, köles és más gabonafélék, továbbá különböző lisztek és feldolgozott gabonakészítmények is szerepelnek a listán. Az olajnövények közül a napraforgómag, olajrepce és ezek olajfrakciói, valamint a repce- és mustárolaj szintén érintett. A tilalom a borokat és a szőlőmustot, illetve egyes tartósított zöldségkészítményeket is lefedi.
Bóna Szabolcs posztját azzal zárta, hogy „az előző kormány jogi bizonytalanságot hagyott maga után – a Tisza-kormány ezt a bizonytalanságot meg fogja szüntetni", és a magyar gazdák és a magyar emberek számíthatnak rájuk.