A szaloncukor nem szerepel a Magyar Értéktárban, így technikailag nem számít hungarikumnak. Azonban, ha a kérdés az, hogy magyar találmány-e, akkor a válasz bizonyos szempontból igen, hiszen a szaloncukor mint karácsonyfadísz, amely egyben fogyasztható édesség, valószínűleg magyar szokás.
A szaloncukor alapja a francia fondant, mely a XIV. században már ismert volt, és különböző módon készült. A fondantot túltelített cukorlében készítik, később csokoládéval is bevonják. Bár a fondant és a karácsonyfára akasztott édességek hagyománya nem kizárólag magyar, a szokás valószínűleg Németország közvetítésével érkezett Magyarországra a XIX. század elején, amikor a karácsonyfa is elérkezett a magyar otthonokba.
A szaloncukor első előfordulása Magyarországon a XIX. század végére tehető, amikor először kézzel készítették, és az édesség gyorsan népszerűvé vált a magyar polgári családok körében. Stühmer Frigyes cukorgyárában 1883-ban kezdtek el gépi alapú szaloncukorgyártást, majd egyre többféle változata jelent meg, csokoládéval bevonva vagy más ízesítésekkel.
A szaloncukor fejlődése során több évtizeden keresztül új ízek és változatos készítési módok alakultak ki. Az 1930-as években a csokival bevont változatot hozták forgalomba, míg az 1970-es években a zselés szaloncukor vált a legnépszerűbbé. A szaloncukor iránti kereslet folyamatosan nőtt, és ma már évente több milliárd forintot költenek rá a magyar háztartások.
Bár a szaloncukor története több nemzethez is köthető, az biztos, hogy a magyar karácsonyi hagyományok elválaszthatatlan részévé vált. A szaloncukor mára számos fajtával és ízváltozattal bővült, így mindenki megtalálhatja azt a fajta szaloncukrot, ami számára a legfinomabb.
A teljes cikk a Telexen olvasható.
