A rendőrség szexuális visszaélés miatt indított eljárást egy budapesti gyermekvédelmi intézmény otthonvezetője ellen, miután négy lány arról számolt be, hogy a férfi zaklatta őket a balatoni táboroztatásuk során.
A tábor után jelentették az esetet
A Telex információi szerint a lányok közvetlenül a júliusi tábor vége után elmondták, hogy az 53 éves otthonvezető egyik este külön kivitte őket, miközben a többi nevelő a kisebb gyerekek lefektetésével volt elfoglalva. A lányok elmondása szerint a férfi berúgott, és egyre közelebb próbált kerülni hozzájuk: simogatta, ölelgette, fogdosta őket, és az ölébe is ültette a lányokat. Az érintettek között a lap értesülése szerint három 14 év alatti kiskorú, valamint egy 18 év feletti, utógondozott lány volt.
Azonnal megszüntették a munkaviszonyát
A Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság közlése szerint a gyerekek elmondása alapján felmerült a szexuális visszaélés lehetősége, ezért azonnal megtették a szükséges lépéseket: feljelentést tettek a rendőrségen, értesítették az érintettek gyermekvédelmi gyámjait és a gyermekjogi képviselőt, valamint azonnali hatállyal megszüntették a férfi közalkalmazotti jogviszonyát.
A lap úgy tudja, a férfi több mint húsz éve dolgozott a gyermekvédelmi intézményben, és korábban semmilyen panasz nem érkezett a munkájára.