Ihász Sándor volt fővárosi főügyész súlyos állításokat fogalmazott meg az ügyészség működéséről. Állítása szerint egy esetleges Fidesz-győzelem esetére Magyar Péterrel szemben is előkészítettek ügyeket, emellett élesen bírálta Nagy Gábor Bálint volt legfőbb ügyészt és a szervezet egészének működését is.
„Egy esetleges Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek, például a jelenlegi kormányfővel, Magyar Péterrel szemben, amelyeket aztán csendben és főleg villámgyorsan ejtettek. […] Ha a Fidesz nyer, nem lennék abban biztos, hogy ma nincs meggyanúsítva a jelenlegi kormányfő.” – mondta Ihász Sándor a Jelennek adott interjújában.
Nem lát rendszerszintű fordulatot
A volt fővárosi főügyész arra a felvetésre reagált, amely szerint a kormányváltás óta több olyan ügy is előtérbe került, amelyek alapján úgy tűnhet, az ügyészség immár nem a Fidesz, hanem a Tisza Párt politikai elvárásaihoz igazodik. Példaként a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz köthető eljárást hozták fel, amelyben több vezetőt is letartóztattak, legutóbb pedig a Fidesz teljes szerverparkját is lefoglalták.
Ihász szerint azonban ez önmagában nem jelent rendszerszintű fordulatot. Elmondása szerint az ügyészség működésére jellemző, hogy a kormányváltásokat rendre olyan, nagy nyilvánosságot kapó eljárások követik, amelyek erős politikai üzenetet hordoznak, ezek az ügyek azonban véleménye szerint „semmilyen érdemi, rendszerszintű és tartós szakmai váltást nem jelentenek”.
Számított a legfőbb ügyész távozására
A volt fővárosi főügyész azt is elmondta, számított Nagy Gábor Bálint távozására, mivel szerinte a legfőbb ügyész emberileg és szakmailag sem volt alkalmas a tisztségre. Ihász a lemondást „egyfajta előremenekülésnek” nevezte, és visszásnak tartja, hogy a távozó legfőbb ügyész az ügyészség pártatlanságát hangsúlyozta, miközben őt és elődjét, Polt Pétert is a Fidesz kétharmados parlamenti többsége választotta meg.
Ihász Sándor szerint Nagy Gábor Bálint azzal a reménnyel mondhatott le, hogy elkerülheti a válaszadást azokban az ügyekben, amelyek komoly közéleti vitákat váltottak ki az elmúlt időszakban. Ide sorolta az aranykonvojügyet, az önkormányzati vezetők feltételezett korrupciós érintettségével kapcsolatos eljárásokat, valamint az MNB-botrány nyomozását is – ezekben a volt fővárosi főügyész szerint a legfőbb ügyész nem adott megnyugtató magyarázatot.
Nagy Gábor Bálint kinevezéséről Ihász úgy fogalmazott, hogy több volt kollégája is meglepődött a döntésen. „Amikor kinevezték, számos volt kolléga, akiknek a szakmai értékítéletében nincs okom kételkedni, csak nézett egymásra – jó, nem tagadom, ebben van egy kis túlzás is –, hogy vajon ki ez az ember? Hiszen a szakmai előélete semmilyen formában nem tette alkalmassá erre a tisztségre” – összegezte Ihász Sándor.