A májusi „sulidili” után újabb felejthetetlen, gyermekkori emlékeket és irodalmi klasszikusokat idéző perceknek lehettünk szemtanúi az Országházban. A fideszes Németh Balázs és a Tisza-kormány tudományos minisztere, Tanács Zoltán közötti szópárbaj az év egyik legszórakoztatóbb parlamenti jelenetét produkálta, ahol a politikai sárdobálást végül egy Alan Alexander Milne-idézet tette zárójelbe.
A történet ott kezdődött, hogy Németh Balázs, a Fidesz egyik legaktívabb képviselője mélyen felháborodva kért szót, hogy számonkérje a kormányoldalt egy szerinte tűzhetetlen stílusú sajtómegnyilvánulás miatt.
„Egy tiszás influenszerhölgy nyilatkozatát idézi egy tiszás portál (…): »Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást«” – idézte felháborodva a képviselő. Németh gúnyosan azt kérdezte, hogy a Tisza Párt által ígért „szeretetországba” most már ez is belefér-e, és a kormánypárti politikusoknak a jövőben erre kell-e számítaniuk.
A fideszes politikus érvelésébe azonban azonnal két komoly tárgyi tévedés is csúszott: a vitatott mondat ugyanis Pottyondy Edina ismert youtuber és humorista szájából hangzott el, a hírről pedig a Szeretlek Magyarország portál számolt be – a valóságban pedig sem az influenszer, sem a hírportál nem köthető a Tisza Párthoz.
Füles csacsi és a csengőzsinór esete a maffia helyett
A felszólalásra pár perccel később Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter reagált, aki elmondása szerint egyszerűen „nem bírta megállni”, hogy ne tegye tisztába a helyzetet. A miniszter először finoman emlékeztette a képviselőt, hogy nincsenek tiszás portálok, csak független médiumok, amelyek a Tisza-kormányt is keményen „gyepálni fogják”, ha nem végzi rendesen a munkáját. Ezután rátért a lényegre, és egy zseniális irodalmi kiselőadással szerelte le az ellenzéki kritikát.
„Ön valami perverz látomást vélt ebbe belelátni, de hogyha tájékozott lenne a gyermekirodalomban, akkor tudhatná, hogy ez valószínűleg a Micimackóra utalt” – világosította fel Németh Balázst a miniszter, majd a parlamenti patkó derültségére és tapsvihar közepette felidézte a klasszikus történet negyedik fejezetét:
-
A tragédia: Füles, a csacsi (a szamár) sajnálatos módon elveszíti a farkát.
-
A nyomozás: Micimackó, akinek köztudottan nagyon jó szíve van, a segítségére siet, bejárja az erdőt, és végül Bagolynál találja meg a hiányzó testrészt, aki azt gyanútlanul csengőzsinórnak használta.
-
A happy end: A farkat sikeresen visszaadják Fülesnek, mindenki boldog, a történet végén pedig Róbert Gida a legnagyobb szeretettel így fordul a medvéhez: „Csacsi, öreg medvém…”
„A csacsi, az a szeretet kifejezése” – vonta le a politikai-irodalmi konklúziót Tanács Zoltán. A miniszter szerint a független influenszerek valójában szeretik a politikusokat froclizni – talán még a fideszeseket is –, ezért a kormánypárti padsorokban is érdemes lenne végre elfogadni, hogy a médiavilágban léteznek független gondolkodók, akik ráadásul a klasszikus irodalmat is ismerik.